Ötezer és hétezer között mozog azoknak a tanároknak és tanítóknak a száma, akik az előttünk álló öt évben nyugdíjba vonulnak, míg évente az egész országban 500 és 700 közötti azoknak a száma, akik tanári diplomat szereznek. Ezekről a kétségbeejtő számokról az N1-nek  Goran Roglić, a Vegyészeti Kar dékánja beszélt.

Az egyetemi hallgatók szemszögéből nézve szerinte a helyzet több mint katasztrofális, senki sem érdeklődik a tanári pálya iránt. A vegyészetin például ebben a tanévben hárman írták be a tanári szakot, közülük ketten valószínűleg szakot váltanak hamarosan. Amennyiben ez a trend nem változik, tanárok nélkül maradunk.

A minisztérium ígérete szerint régiónként mérik majd fel, hogy mennyi és milyen tanár hiányzik a rendszerből. A dékán javaslata az, hogy regionális ösztöndíjakkal kellene támogatni a diákokat, konkrétan a hiányszakmákat, és arra kötelezni a nyerteseket, hogy tanítsanak néhány évig. Természetesen azáltal is vonzóvá tehetnék a tanári szakmát, ha emelnék a béreket.

Emellett szerinte vissza kellene nyerni a tanárok megbecsültségét, hiszen most ki vannak szolgáltatva a diákoknak és a szülőknek is.

Az egyetemi hallgatók tapasztalata az, hogy sokan nem tudják anyagilag biztosítani, hogy az egyetemi városokban tanuljanak. Nagyon magasak az albérletek, sokan az egyetemi tanulmányaik közepette kénytelenek félbeszakítani azt, mert nem tudják fizetni. Sokan dolgoznak is a tanulás mellett, ami viszont az órák lehallgatásának kárára megy. Az egyetemi hallgatók felhívják arra is a figyelmet, hogy be kellene vezetni a fizetett gyakorlatot az egyetemisták számára, ez nagyban megkönnyítené később a munkakeresést.