Három börtöntársa gyilkolhatta meg a 74 éves S.B.-t a Padinska skelai börtönben. Az eset még februárban történt, arra viszont csak azt követően reagált a Belügyminisztérium, hogy a sajtó megírta, kínozták, verték, meg is erőszakolták börtöntársai a férfit. A gyilkossággal a 20 éves S. S.-t és a 21 éves S. S.-t és D. P.-t gyanúsítják.

A húszéves gyanúsított hallgatással védekezett, míg a másik két gyanúsított felszólalt saját védelmében.

Az ügyészség közleménye szerint a cellatársak minden nap pszichikailag, fizikailag kínozták, valamint szexuálisan is zaklatták S.B.-t, mert elfogyott a pénze, amiből korábban a börtön kisboltjában ételt vásárolta a cellatársainak.

Az ügyészség egyébként részletesen leírja, hogy milyen különös kegyetlenséggel kínozták a férfit, aki egyébként pirotechnikai eszközökkel való kereskedés miatt töltötte 30 napos elzárását. Korábban soha nem került összetűzésbe a törvénnyel.

„S.B. február 3-án rész vet egy egészségügyi vizsgálaton, de félelemből nem jelentette a bántalmazást. Aznap este hideg vízzel locsolták a cellatársai, majd másnap állapota súlyosan leromlott. Sok vért vesztett, összeomlott a keringése és a légzése, többszörös bordatörései és egyéb sérülései miatt a férfi elhunyt.