A Vajdasági Újságírók Független Egyesülete (NDNV) azt kéri az ügyészségtől és a rendőrségtől, hogy sürgősen indítson eljárást Dinko Gruhonjić, az NDNV programigazgatója meggyilkolásával kapcsolatos nyílt fenyegetésért felelős személyek ellen, ma ugyanis egy fenyegető üzenet jelent meg annak az épületnek a bejáratában, ahol Gruhonjić a családjával él.

A fenyegető üzeneten ez áll: Dinko, készen állsz az örök életre. A levél „Szerb Vajdaság” (Srpska Vojvodina) aláírással lett ellátva.

„Figyelmeztetjük a lakosságot, hogy a hatóságok hallgatásának tragikus következményei lehetnek Dinko Gruhonjićra és Ana Lalićra, az NDNV elnökére nézve, akiket napok óta gyilkossággal fenyegetnek. A két személy fizikai biztonságának közvetlen fenyegetettségéért az állami intézmények a felelősek, valamint azok a magas rangú politikai tisztviselők, akik nyilvános hajtóvadászatot szítanak, és az újságírók meglincselésére szólítanak fel” – áll a közleményben.

Az NDNV a nemzetközi szervezeteknek és a külföldi kormányoknak feltette a kérdést, hogy ők hogyan igazolják saját állampolgáraik számára, hogy pénzügyi vagy bármilyen más támogatást nyújtanak egy olyan rezsimnek (azaz Szerbiának), amely nyíltan elfojtja az állampolgárok szabadságjogait, sőt halállal fenyegeti azokat, akik mernek kritikusan gondolkodni és beszélni.

„Kérdezzük Szerbia polgárait, hogy valóban készek-e feladni szabadságukat és méltóságukat. Az NDNV tisztában van azzal, hogy önvédelemre kényszerül” – áll a közleményben.

„Milenko Jovanov nyilvános lincselésre buzdít, az intézmények védjék meg az újságírók életét!”

Nemzetközi védelmet kérnek a halálosan megfenyegetett újságírók

Dinko Gruhonjić (Fotó: N1)