A minap Aleksandar Vučić bejelentette, hogy hamarosan megszűnik az atomerőmű-építés moratóriuma. „Megszüntetjük a moratóriumot. Túl kell élnünk, áramra van szükségünk. Franciaország növelni akarja atomerőművei kapacitását. Egy hagyományos atomerőmű megoldaná minden energetikai gondunkat. Ez rengetegbe kerül. Mindennek teljesen biztonságosnak kell lennie. Az atomenergia tiszta zöldenergia, ehhez jó gazdaságra van szükségünk. Még az idén meg kell kezdenünk a kőolajvezeték kiépítését is” jelentette ki Vučić a Prva TV-nek nyilatkozva.

Szavai szerint az atomerőmű építéséhez módosítani kell a szerb törvényeket, amelyek még a JSZSZK idején születtek.

A szakmai nyilvánosság azonban az utóbbi időben nem véleményezte ezt az esetleges törvénymódosítást, amely nem is került a figyelem középpontjába.

Rodoljub Šabić jogász a Nova.rs-nek nyilatkozva kijelentette: meglepte, amikor a szerb államfő a moratórium megszüntetéséről beszélt, s kiemelte: ez nem olyan kérdés, amellyel egyetlen embernek kellene foglalkoznia, mi több, a teljes szakmai közvéleménynek el kellene mondania álláspontját.

„Mi egy több mint 30 éve létező törvényről beszélünk. Ha a hatalmon lévők ezt a törvényt módosítani akarják, akkor előbb meg kell róla kérdezniük a szakembereket, az ő szavuknak kell döntőnek lennie” – mondta Šabić, aki szerint az „átlagpolgárok” véleményét is meg kell hallgatni.

Šabić az államfő bejelentését meglepőnek tartja, de egy részlete különösen „extravagáns” a számára: „Vučić március 21-én, alig két nappal ezelőtt Brüsszelben beszélt arról, hogy Szerbia legalább négy atomreaktor kiépítésében érdekelt, hogy megkezdje az atomenergia-termelést. Extravagáns, hogy az államfő arról beszél, Szerbia érdekelt az atomerőművek kiépítésében. Miközben ezt jelenleg törvény tiltja” – mutatott rá a jogász.