Ana Brnabić, a szerb parlament elnöke az ODIHR ajánlásai miatt szükséges törvénymódosítások miatt csütörtökön délelőtt 10 órára konzultációra hívta a képviselőcsoportokat, amint a meghívó szövegében olvasható, azzal a szándékkal, hogy a képviselőházban, mint a legnagyobb demokratikus kapacitással bíró intézményben folytatódjon a párbeszéd arról a témáról, amelyről széles társadalmi egyetértés van, vagyis a választási feltételek javítását célzó valamennyi ODIHR-ajánlás gyakorlati alkalmazásáról.

A házelnök a meghívóban közölte, hogy a megbeszélés fókuszában az ODIHR ajánlásai alapján módosításra szoruló törvények munkaváltozatai szerepelnek, amelyeket a kormány munkacsoportja az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetének Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatalával (ODIHR) közösen készítettek elő.

A parlamenti pártok képviselői mellett a csütörtöki ülésre a civil társadalom szervezeteit – CeSID, CRTA, Transparentnost Srbija – illetve az ODIHR ajánlások végrehajtásában együttműködő nemzetközi parnereket is meghívták.