Arra a hírre, amely szerint a június 2-án sorra kerülő belgrádi önkormányzati választáson egy listán szerepel a háborús bűnökért Hágában jogerősen elítélt Vojislav Šešej, a vajdasági magyarokat egy szendviccsel kiűzni akaró soviniszta csetnikvajda, és Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének neve, többen is reagáltak.

Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke a Facebook oldalán azt írta, hogy „Nebojša Marjanović, a Vajdasági Magyar Szövetség jelöltje a befutó, 45. helyen szerepel az Aleksandar Vučić – Beograd sutra listán. A Belgrádban élő több ezer magyarnak is kijár az érdekképviselet!” A VMSZ elnöke emellett azt is megemlítette, hogy:

– A választási lista nevében szerepel pl. Vojislav Šešelj, Rasim Ljajić, Ivica Dačić, Miloš Vučević és az én nevem is. Ha az ellenzék tömbösödik, így kell tennie a hatalmi koalíciónak is. Nincs itt semmi látnivaló, megspórolom a liberálisoknak és az oknyomozóknak a „nagy leleplezést” – írta Pásztor Bálint, aki azzal zárta a nyolc pontból álló reagálását, hogy „kérek mindenkit, aki Belgrádban jogosult szavazni, vegyen részt a június 2-ai fővárosi választásokon és szavazzon a mi listánkra! Folytatjuk!”

Pásztor Bálint: Nincs itt semmi látnivaló

Pásztor Bálint bejegyzésére Pressburger Csaba, a Magyar Szó leváltott főszerkesztője reagált elsőként, aki azt írta, hogy a VMSZ azokkal a radikálisokkal állt össze, „akik sohasem távolodtak el eredeti eszméiktől és nem tagadták meg egyetlen cselekedetüket sem. Továbbra is Nagy-Szerbia megteremtéséről hadoválnak, a koszovói albánokat simán lesiptárterroristázzák, a horvátokat meg leusztasázzák, Ratko Mladićot és Radovan Karadžićot, ezt a két utolsó, senkiházi háborús bűnöst pedig dicsőítik.

Arról a Szerb Radikális Pártról beszélünk, amely a csetnikmozgalmat isteníti, a „sátáni” európai integrációt pedig azonnal feladná és inkább az orosz anyácska szoknyája alá bújna. Ez az a párt, amely a gyűlöletbeszéd éllovasa immár 3,5 évtizede, és a szendvicseket nem a tüntetéseikre kivezényelt szerencsétleneknek tömi a szájába, hanem nekünk, kisebbségieknek kínálta a kilencvenes évek elején.

Pásztor Bálinték azzal a Vojislav Šešeljjel paktáltak le, aki könyvében Szent II. János Pál pápát az ördög inasának nevezi, a katolikus egyházat pedig sátánista szektának, aki a parlament előtt pisztollyal fenyegette a polgárokat, aki felgyújtotta ellenségesnek titulált országok zászlóit, aki politikai ellenfeleit elver(et)te, aki Đinđić meggyilkolásakor kárörvendve nyilatkozott és akit Hágában tíz év börtönbüntetésre ítéltek, mert a herkócai horvátok üldözésére buzdított.

Pásztor Bálint szerint „nincs itt semmi látnivaló”, pusztán „tömbösödik a hatalom”. Szerintem meg ettől a Pásztor–Šešelj-összeborulástól minden tisztességes, a józan eszét és emlékezőképességét még őrző vajdasági magyarnak borsódzik a háta és felfordul a gyomra, mert megbocsáthatatlan és elfogadhatatlan eszmék és tettek bocsáttattak meg és fogadtattak el általa – ha tetszik, ha nem: a vajdasági magyarok nevében.

Meggyőződésem, hogy Csubela Ferenc, Kasza József, de talán még Pásztor István is – ha élnének – mélységesen elítélnék, amit most tett a VMSZ vezetése az ő politikai hagyatékukkal – egy tál lencséért, azaz egyetlen önkormányzati képviselői helyért cserébe.” – írta Pressburger.

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége azt írta, hogy „részvételükkel a belgrádi választásoknak nevezett színjátékban Dr. Pásztor Bálint és a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) bebizonyította, hogy bűnrészesek a választási csalások elkövetésében, és a Szerb Köztársaság intézményeinek leépítésében.”

VMDK: A vajdasági magyarok elutasítják Pásztor és Šešelj koalícióját!

A VMSZ és a Szerb Radikális Párt tagjainak egy listán való indulására reagált Balla Lajos is, aki korábban szövetségi parlamenti képviselő és Magyarkanizsa polgármestere is volt.

Balla a következőket írta:

„A lista hivatalos elnevezése: Александар Вучић – Београд сутра (Aleksandar Vučić – Belgrád holnap) de a hírből kiderül, létezik egy ennél sokkal hosszabb elnevezése is (Vučić mellett még tizenhárom politikai és egy civil szervezet elnevezése, illetve azok elnökeinek neve). Úgy voltam vele, mivel nekem a lista hosszú elnevezése igencsak értelmetlennek és érthetetlennek tűnt, ezért fogtam magam és megalkottam annak kép(let)es változatát:

Mivel a listán a (hatalmon levő) magyar párt is képviselteti magát, számomra ez a tett, semmi más, mint a vajdasági (délvidéki) magyarok szégyenfalra tűzése, vagyis én nemcsak, hogy nem szeretnék ezzel dicsekedni, helyette/helyettük is szégyellem magamat (úgy hiszem, minden jóérzésű itteni nemzettársam is ezt teszi).”

Amennyiben más is úgy gondolja, hogy elmondaná véleményét, megosztaná gondolatait arról, hogy a belgrádi választási lista nevében együtt szerepel Vojislav Šešelj és Pásztor Bálint, akkor nem kell másttennie, csak az írását elküldenie az info@szabadmagyarszo.com címre.

Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke és Nebojša Marjanović, a VMSZ belgrádi szervezetének vezetője (Fotó: Pásztor Bálint / Facebook)