A belgrádi Nikola Tesla nemzetközi repülőtéren dolgozó vámtisztek a rendőrséggel közösen megakadályozták, hogy több mint 20 kilogramm marihuánát csempésszenek be az országba.

Az esetre úgy derült fény, hogy a vámosok már a poggyász szkennelésekor szabálytalanságot tártak fel, ezért alapos vizsgálat céljából elkülönítették a Párizsból Belgrádba repülő utas bőröndjét.

Amikor az utas a futószalagról levette a poggyászt és a kijárat felé indult, a zöld ellenőrzőpontnál – ahol azok mehetnek át, akiknek nincs bejelenteni valójuk – a vámosok megállították.

Amint az utas kinyitotta a bőröndöt, kiderült, hogy abban semmilyen holmi nincs, kivéve négy nagy vákuumozott csomagot, amiben marihuána volt.

A csomagokat lemérve megállapították, hogy azok összsúlya 21 kilogramm.

Az utas csomagjával együtt átadták az illetékes rendőrségnek, illetve ügyészségnek, akik vele szemben lefolytatják majd a megfelelő eljárást.