Az ellenzéknek az a része, amely a választásokon való részvétel mellett döntött, és kilépett a Szerbia az erőszak ellen koalícióból, „A harcot választom!” névvel alakított új tömörülést.

A Szerbia az erőszak ellen pénteken este döntött a június 2-i fővárosi választásokon való részvételről. A szavazás során a részvétel mellett döntött a Szerbia Népi Mozgalma, a Zöld-Baloldali Front, a Környezetvédelmi Felkelés, a Szabad Polgárok Mozgalma és a Szerbia Új Arca, ellene szavazott a Szabadság és Igazság Párt, a Demokrata Párt, a Szerbia Központ és az Együtt.

Némi zavart keltett a demokraták álláspontja, akik először a részvétel ellen szavaztak, majd bejelentették, hogy a többség döntése mellé állnak. Végül úgy döntöttek, hogy mégis részt vesznek a választásokon.

A június 2-i választásokon tehát nem indul a Szabadság és Igazság Párt, a Szerbia Központ (SRCE) és az Együtt.

Itt még teljes volt az egyetértés (Fotó: 021.rs)