A Vajdasági Szociáldemokrata Liga közleményben kéri Szakállas Zsoltot, a Tartományi Kormány alelnökét, tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi-nemzeti közösségi titkárt, hogy biztosítsák Nagybecskereken (Zrenjanin) is az alkotmány és törvény betartását.

Közleményükben arra kérik a tartományi titkárt, hogy a nagybecskereki városháza épületére helyezzék vissza a Vajdaság Autonóm Tartomány zászlaját.

Tisztelt Szakállas Úr,
tájékoztatjuk, hogy Nagybecskerek városházának épületéről eltávolították a Vajdasági Autonóm Tartomány zászlaját. Mint az ismeretes, Simo Salapura polgármester, valamint Nenad Domjeskov, a városi közigazgatás vezetője ezzel hónapok óta sérti Szerbia alkotmányát. Kérjük, hogy az ügyben haladéktalanul intézkedjen, és biztosítsa a törvények betartását.

Csatolva küldtünk egy fotót is, amelyen jól látszódik, hogy az épületre nincs kitűzve a Vajdaság Autonóm Tartomány zászlaja. Reméljük, hogy minden törvényes eszközt felhasznál az ügy megoldása érdekében, és gondoskodik arról, hogy Nagybecskerek városvezetése is betartja a törvényeket.

-áll a Vajdasági Szociáldemokrata Liga közleményében.