Adrijana Mesarović, Miloš Vučević kormányfőjelölt közeli munkatársa lesz az új szerb kormány gazdasági osztályának vezetője. Korábban az újvidéki városi tanács költségvetésért, pénzügyekért és beruházásokért felelős tagja volt.

Mesarović 1981-ben született Újvidéken, ahol közgazdász mesterdiplomát szerzett. Hivatalos életrajzában nem jelölte meg, hogy konkrétan mely intézményekben tanult, de azt állítja, hogy a brit Southamptonban is tanult, és több szakirányú képzést is végzett „az informatika legmagasabb szintű szakmai képzésein”.

Karrierjét a bankszektorban kezdte 2008-ban a Vállalati Banki Szektor Üzletszabályzati Igazgatóságán. Hosszú ideig független szakmai munkatársként dolgozott a Gazdasági Nagyvállalatok Főosztályán, melynek később ő lett a vezetője. Életrajzában kiemeli a Szerb Nemzeti Bankkal, valamint a Pénzügy- és Gazdasági Minisztériummal való, különböző projektekben megvalósuló együttműködését. Több éves tapasztalattal rendelkezik a cégek pénzügyi konszolidációjában is, 2014 óta tagja az újvidéki közvállalatok konszolidációján dolgozó munkacsoportnak.

2018-ban Vučević, vagyis az akkori újvidéki polgármester asszisztense lett, emellett Újvidék Város Beruházási Csoportjának elnöki tisztségét is betöltötte, illetve részt vesz a Szerbia 2025 program Újvidékhez kapcsolódó projektjeinek megvalósításában. Szakemberként részt vesz továbbá az Újvidéki Vásár-és Üzletközpont újjáépítésében, valamint az Újvidék körüli elkerülő híd építésében.

A Korrupcióellenes Ügynökségnek tett beszámolója alapján, Mesarović egy másfél szobás lakással rendelkezik, amelyet vásárlás útján szerzett meg. Ő egyúttal a Csődgondnokok Engedélyezési Ügynökségének igazgatótanácsának elnöke, ahol csaknem 90 000 dinárt kap havonta. Az újvidéki városi tanács tagjaként körülbelül 150 000 dináros fizetést kap – írja a 021.rs.

  Adrijana Mesarović, Novosti.rs