Hatalmas érdekődés mutatkozott az ingyenes egészségügyi vizsgálatok iránt, amelyeket a hétvégén szerveztek meg az egészségügyi központokban Szerbia szerte. Dr. Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter ennek kapcsán elmondta, hogy az eredmények aggasztóak.

Nem rendelkezünk még minden adattal, de elmondható, hogy a 31.000 megvizsgált személyből 2.400-an további vizsgálatokra szorulnak. A jó hír az, hogy a problémákat időben fedezték fel, ami azt jelenti, hogy a megelőző vizsgálatok elérték a céljukat.

Csak a Klinikai Központban hat tüdőrákot diagnosztizáltak, tette hozzá, majd elmondta, hogy sok szív- és érrendszeri valamint vesebetegségre is fény derült.

Vasárnap folyamán a gyermekek számára is megelőző vizsgálatokat szerveztek. Itt kiderült, hogy minden második gyermeknek valamilyen egészségügyi problémára utaló tünete van, mindez pedig a rossz testtartás és kevés mozgás következménye.

Az egészségügyi miniszter bejelentette, hogy a jövőben elérhetővé teszik mindenki számára a tüdőrák szűrését, de a vastagbélrák, méhnyakrák, mellrákszűrést is. A miniszter szerint nincs idő fokozatosan bevezetni ezeket, egyszerre kell járnunk ezekre a vizsgálatokra.

Zlatibor Lončar bejelentette, hogy hétfőn a 100 legjobb orvossal és 140 egészségügyi nővérrel írnak alá munkaszerződést. Az egészségügyi intézményekben a várakozási listák kapcsán a miniszter azt mondta, nem akar kozmetikázni, listákat átrendezni, hanem ténylegesen csökkenteni a várakozási időt.

“Ha ez könnyű feladat lenne, már az előttem lévők megoldották volna. De mindent megteszek majd azért, hogy valódi változást érjünk el”, mondta a miniszter.