A Vajdasági Újságírók Független Egyesülete (NDNV) a legerélyesebben elítéli azt a sértegetést, amit Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke fogalmazott meg magyarul tudósító újságírókkal szemben, csak mert nem tetszik neki az a mód, ahogyan elemezték, hogy pártja milyen eredményeket ért el a vajdasági városokban és községekben a közelmúltban megtartott helyhatósági választásokon.

A VMSZ elnöke a közösségi oldalakon kritizálta azokat az újságírókat, akik arra merészkedtek, hogy kritikusan elemezzék a választási eredményeket, és egy sor sértést fogalmazott meg ellenük, és azzal vádolta meg őket, hogy halálhangulatot generálnak. „Értem én, hogy a gazdákat ki kell szolgálni és azt is, hogy a közösségben halálhangulatot kell generálni” írta többek között Pásztor, „ellendrukkereknek” és idézőjelbe „úgynevezett függetlennek, tárgyilagosnak és oknyomozónak” nevezve az újságírókat.
A VMSZ vezetőjének nézeteit lelkesen támogatták a párt más tisztségviselői és tagjai is, egyebek közt Juhász Bálint, Vajdaság parlamentjének új elnöke.

Pásztor: Lejtett a pálya, de Zichyfalván, Begaszentgyörgyön és Zentán megerősödtünk!

Az NDNV felszólítja a VMSZ elnökét, hogy nyilvánosan kérjen bocsánatot, amiért megalázta az újságírókat, és figyelmeztet, hogy tette az újságírók és a sajtó szabadsága elleni közvetlen és egyértelmű támadás, holott a média szerepe a társadalomban éppen az, hogy korrigálja a hatalmat és a köz érdekében tevékenykedjen.

A hatalomgyakorlók korlátozása, valamint a polgári és szabadságjogok megőrzése jelentik a demokratikus rendszer alapjait, ezen értékek aláásása, amelynek egyik példája Pásztor „leszámolása” a hivatásos újságírókkal, antidemokratikus cselekedet és kikényszerített, egységes véleményt formáló élet felé taszítja a társadalmat.

A Vajdaságban magyarul tudósító újságírók újságírói és médiaszabadságának veszélyeztetéséről a Vajdasági Újságírók Független Egyesülete tájékoztatni fogja az összes releváns újságírói szervezetet és az Európai Unió intézményeit – áll az NDNV közleményében.