Olyan arcátlanul csaltak, hogy az még a Holdról is látszott, hogy klasszikusokat idézzünk. Annyira durván, hogy még a nemzetközi szervezeteknek is el kellett mondaniuk: ez így nem okés, a külföldről szervezetten utaztatott szavazók, a vasvillával összehányt választói névjegyzékek, az, hogy az elnök (még csak nem is igazán a pártja, hanem ő maga) leuralta a teljes országos médiát és a többi machináció egyszerűen nem teszi lehetővé, hogy azokat a választásokat szabadnak, tisztességesnek és demokratikusnak lehessen tekinteni, lenne itt néhány dolog, amit sürgősen rendbe kéne hozni.
Vučićék meg is ígérték, hogy figyelembe veszik a nemzetközi ajánlásokat, debizisten, most már aztán tényleg.
Aztán mégsem.



A cikk folytatódik, de a tartalom eléréséhez PLUSZ előfizetés szükséges. Ha már van előfizetése lépjen be az azonosítójával, ellenkező esetben válasszon csomagjaink közül.