Július 7-e a csokoládé világnapja. Ez az egyezményes közös világnap, a finomságnak ugyanis több ünnepnapja is létezik kontinenstől és fajtától függően.

Alighanem a csokoládénak van a legtöbb világnapja: külön megünneplik a tejcsokit, a fehér csokoládét, az étcsokit, sőt a csokoládéval bevont termékeknek is szentelnek ünnepnapot.

A fogyasztást tekintve a tejcsokoládé a legnépszerűbb a világon.

Magyarországon Stühmer Frigyes volt a „csokialapító”. Budapesten hozta létre 1868-ban azt az óriási vállalkozást, amely utána az egész magyar édesipari termékgyártást meghatározta.

Stühmer megvett egy cukorkakészítő üzemet a belvárosban, a gyártási technológiát Drezdából hozta és először csak cukorkával, majd hamarosan csokoládéval is elkezdett foglalkozni. Korai halála után felesége és annak testvére vitték tovább a gyárat és ők, majd örökösük olyan jól gazdálkodtak, hogy a nehéz idők ellenére egészen 1948-ig sikeresen működtek.

Az államosítás vetett véget a sikertörténetnek, a család egy része elhagyta az országot, a gyár pedig Budapesti Csokoládégyár néven működött tovább.

A Stühmer olyan ikonikus termékeket hozott a piacra, amelyek aztán generációkon keresztül meg is maradtak: a Frutty, a Balaton vagy az alapító unokája után elnevezett Tibi csoki olyan finomságok, amelyeket nagyszüleink is majszoltak és az unokáink is fognak ismerni.

Sok érdekes szabadalmi kérelem került beadásra már egészen korán a csokival kapcsolatban. Magyar ötlet volt például az „orvosság-csemege” 1896-ban. Ez olyan csokoládékat jelentett, amelyekbe bele lehetett tenni az orvosságot, hogy annak keserű íze ne legyen érezhető.

Még a II. világháború előtt feltalálták a lyukacsos csokoládét is, amelyet levegővel dúsítottak. Nem mondhatjuk tehát, hogy a mai buborékos csoki olyan nagy újdonság lenne.

A volt Jugoszlávia édesipara sem szégyenkezhetett: minden bizonnyal neki köszönhetjük a rizses csokit, amiért rendszeresen átjártak a magyarok a szabadkai piacra. És még sokan emlékeznek a Kraš, a Zvečevo vagy a szabadkai Pionir termékeire is.

A csokoládénak hivatalosan négy fajtája létezik: a tejcsoki, étcsoki, és a fehér csokoládé mellett ma már negyedikként a rubint csokoládét is számontartják. Utóbbit be is mutattuk, amikor újdonság volt.

https://szmsz.press/2018/06/15/kicsomagoljuk-a-rozsaszinu-csokicsodat/

Csokiváltozatok (Illlusztráció: Shutterstock)