Annak idején, amikor még általános iskolába jártam, volt egy olyan tantárgyunk is, hogy háztartástan. Nem sok minden maradt meg az emlékezetemben arról, hogy mit is tanultunk ezeken az órákon, de évek múltán hallottam történeteket, hogy ebben vagy abban az iskolában milyen hasznos dolgokra tanították meg a gyerekeket. Főztek, foltoztak, varrtak, barkácsoltak, befőtteket készítettek… Sokat változott a világ, és kétlem, hogy manapság eszébe jutna a tantervet módosítóknak e tantárgy újbóli bevezetése, de elmerengve azon, hogy mit is taníthatnának ezeken az órákon, arra gondoltam, hogy nem lenne rossz dolog pl. a takarékosságra is oktatni a nebulókat. Mert bizony ebben a rohanó világban kinek jut eszébe a spórolás. Nem is trendi (modern kifejezéssel szólva). A mai kor főleg a vásárlást, a pénzköltést preferálja, amelybe a takarékosság nem nagyon fér bele.
Bezzeg az én időmben még nyitottak betétkönyvet a gyerekeknek, és ott gyűjtögettük azt, amit születésnapokra vagy ilyen-olyan alkalmakra kaptunk, általában a nagyszülőktől. Azután, amikor szülőként kezdtek ismétlődni a dolgok, már létezett gyermektakarékbank, és emlékként maradt meg, amikor a kisfiammal elmentünk a Gyermekbankba, és ünnepélyesen kezdetét vette az ő pénzecskéjének a gyűjtögetése. A középső gyerek a balkáni háborúk kezdetén született, és ha az emlékezetem nem csal, esetében nem merült fel a betétkönyv, de a legkisebbnek megint lett bankkönyvecskéje, és ő szorgalmasan gyűjtögette is a pénzét. Össze is gyűlt egy, a gyerek számára szép összeg, amíg közbe nem lépett a Mama, azaz én, aki egy kritikus pillanatot mentett meg ezzel az összeggel…
„Majd visszaadom” – mondtam gonoszságom bevallása után. És itt térek a tárgyra: miért nem takarékoskodtam én, hogy ne kelljen traumát okoznom a gyerek lelki világában (persze a „kölcsönvett pénzt” idővel becsületesen visszaadtam). Már azokban az években is nehéz volt félretenni a fizetésből, vagy csak én nem tudtam? Évek múltán voltak próbálkozások, amelyek ideig-óráig tartottak. Pl. valahol olvastam egy módszert, amely érdekesnek tűnt: végy egy befőttesüveget, és abba rakd a megtakarításra szánt pénzt. Első nap 100, majd 200, 300, 400 dinárt egészen a hónap végével bezárólag, amikor 3000 dinárt kellene belesüllyeszteni, és a végösszeg 49 500 lenne. Jól hangzik, de nálam ez csak pár napig működött. Kiderült, hogy erre nem vagyok képes, mert a fizetésből, ha maradt is a hónap végén, az jóval kisebb összeg volt.
Takarékossági akcióim közé tartozott az életbiztosítás is, amelyet jó pár évig fizettem, de egy pillanatban, amikor nagyon kellett a pénz, csak úgy tudtam megoldani a problémát, hogy megszakítottam az életbiztosítást, és kértem, hogy fizessenek ki. Pedig az elején milyen szépen elképzeltem, hogy fizetem 20 évig, azután csak lekötöm az addig kamatozott összeget, és majd nyugdíjas koromban fogom csipegetni a végső pénzmennyiséget.
Egy kicsit szégyellem magam, hogy nincs ilyen pénzügyi fegyelmem. Pedig a takarékosság híve vagyok. Példamutatónak tartom azt a kolléganőmet, aki hetente járt terepre, és képes volt magát fegyelmezni, hogy ne költse el a napidíjat, azt egy külön kasszában gyűjtögette, és nyaranta abból jártak Görögországba. Vele ellentétben én ezt nem tudtam megtenni. Sokszor a napidíjat elköltöttem még a terepen, hiszen vidéken menet közben ráfutottam erre-arra, és a napidíj volt, nincs…
Apropó költekezés. Ugyanez a kolléganőm mesélte, hogy ők csak kenyérért, tejért térnek be a boltba, mert náluk bevett szokás évi 2-3 nagybevásárlás, ekkor megtölti az éléskamrát, a mélyhűtőt, és abból gazdálkodik. Nehezen tudom magam elképzelni az ő helyében, de annyit javultam, amióta egy kicsit több időm lett, hogy nem hagyom magam beugratni az ilyen-olyan meghirdetett akciókkal, és nem rohanok a szupermarketbe, próbálom heti egy alkalomra hagyni az ún. nagybevásárlást, napi menüim pedig a hűtőben vagy a mélyhűtőben talált tartalékok felhasználásából állnak össze, és csak ünnepek alkalmával engedek a kísértésnek. Ezenkívül gyűjtöm a számlákat, és egy füzetecskébe írom a kiadásaimat. Igaz, most tartok az első hónapnál, de ez könnyebb lesz, mint amikor a befőttesüvegbe kezdtem rakosgatni a pénzt. A hónap végén látni fogom, mire is költöttem, mert az összegen kívül beírom azt is, mire költöttem. Már most úgy érzem, hogy ez is valami. Több mint a semmi. És ha már akkorák a bevételeink, hogy nemigen spórolhatunk össze egy autóra vagy netán biciklire, a költekezés féken tartásával takarékoskodunk egy kicsit. Vagy nem?
GRAJLAH Emma