A szerb, de különösen a magyar sajtó hetek óta szajkózza: Donald Trump győzelme az Egyesült Államok elnökválasztásán elhozza az aranykort, ráadásul még pikkpakk le is zárja az orosz–ukrán háborút, és minden csodálatos lesz. A szerb sajtó óvatosabb, karácsony előtt megkötendő tűzszünetről beszél, a magyar merészebb, ott egyenesen azt vizionálja mindenki, hogy Trump még a beiktatása előtt, huszonnégy óra alatt békét teremt. Utóbbinak legalább annyi magyarázata van a féktelen optimizmusára, hogy ezt egy adott pillanatban még maga a MAGA-jelölt mondta a választási kampány hevében – de már akkor sem vette komolyan senki, aki legalább egy fél órát eltöltött az életében nemzetközi hírek olvasásával.
Trump győzött, nem is kicsit, a háború pedig, ha lehet, még brutálisabb, mint eddig.
Hogy történtek-e változások?
Tulajdonképpen igen.
Jön a tél, Ukrajna már eddig is szétbombázott energetikai rendszere szinte napról napra szenved el egyre súlyosabb csapásokat. Ez a hivatalos megfogalmazás a gyakorlatban azt jelenti, hogy az ország nagy (és egyre nagyobb) részén a következő hetekben-hónapokban nem lesz áram, nem lesz fűtés meg nagyjából semmi, aminek ez a két tényező az alapja. Szenvedni fog a lakosság, jobban is, mint eddig, ráadásul jó, ha ennyiben marad a dolog, mert egyes jelzések arra utalnak, hogy az orosz fél egy újabb hatalmas gátrendszert akar romba dönteni, ami több, ukrán kézen lévő nagyváros teljes elárasztását eredményezné.
A különböző frontszakaszokon az orosz erők ugyan nagyon lassan és hatalmas vérveszteségek árán, de haladnak előre, néhány naponta elfoglalnak egy-egy rommá lőtt falut. Az ukrán erőknek kevés a lőszerük, egyre kevesebb az emberük, ráadásul kénytelenek azzal is szembenézni, hogy a világban a korábban irányukban megnyilvánuló szimpátia kezd átcsapni a „háborús fásultságba”.
A nyáron végrehajtott kurszki betörés eredményeként az ukrán csapatok továbbra is jelen vannak orosz „magterületen” (azaz Oroszország nemzetközileg elismert határain belül), ki is tartanak, még ha kénytelenek is voltak valamennyit visszavonulni.
S ahogyan arról már ezeken a hasábokon is beszámoltunk, néhány hete a fronton vannak Észak-Korea katonái is.
És vélhetően éppen ez utóbbi bírta rá végül Joe Biden jelenleg még regnáló amerikai elnököt, hogy meghozza a döntést, amelynek értelmében Ukrajna az amerikai fegyverekkel célba vehet orosz magterületeket is. Eddig ezt nem tehette meg. Magyarán: a késve és kis mennyiségben érkező, nagy hatótávolságú amerikai fegyvereket is csak az oroszok által megszállt, de Ukrajnához tartozó területeken lehetett használni. Észak-Korea feltűnése azonban egy olyan új tényező volt, amelyet a Nyugat, mint olyan, nehezen hagyhat figyelmen kívül. Ez ugyanis azt jelentette, hogy egy újabb ország csatlakozott a háborúhoz.
Egy másik jelentős tényezőnek számít, hogy az orosz fél minden létező fegyverével (rakétákkal, bombákkal, okos és buta drónokkal) átfogó támadást intézett Ukrajna ellen, elsősorban az energetikai rendszer elemeit célozva olyan mértékben, amilyenben eddig még sosem tette.
Így aztán világgá is röppent az a hír, miszerint Biden engedélyezte Kijevnek a nagy hatótávolságú fegyverek bevetését orosz területek ellen, egyelőre csak a már említett kurszki területen – azaz éppen ott, ahol az észak-koreai csapatok találhatóak.
Az amerikai engedély gyakorlatilag kétszázötven–háromszáz kilométeres hatótávolságú „belövéseket” tenne lehetővé. Ennek az orosz fél nem fog örülni, hiszen ilyen távolságba kell visszavonnia a támadó erőit (elsősorban az Ukrajna bombázására induló repülőket, valamint a lőszerraktárakat, hadianyagokat), hogy azokat biztonságba helyezze. Ez azt jelentené, hogy lassulni fog az orosz támadások üteme, hiszen messzebbről kell mindennel indulni.
Biden döntésének jelentős következményei lesznek. Nem azonnal, és nem is biztos, hogy a fronto(ko)n, ugyanis Európa rendszerint követni szokta az amerikai lépéseket. Franciaország és Nagy-Britannia már jelezte, hogy megfontolja a Storm Shadow rakéták használati korlátozásának feloldását, azaz hozzájárul ahhoz, hogy azokat is bevessék orosz magterületek ellen.
Moszkva természetesen dühös. Dmitrij Peszkov, Vlagyimir Putyin orosz elnök szóvivője szerint a NATO tagállamainak el kell dönteniük, hogy részesei-e a katonai konfliktusnak. Mások azt mondogatták, hogy az engedély megadásával Washington beavatkozott a háborúba.
Közben Olaf Scholz is lépett egy váratlant, amikor megcsörgette Putyint. Hogy mi volt az indítéka a belpolitikai válsággal küszködő német kancellárnak, az nem igazán derült ki, az viszont igen, hogy Putyin köszöni, de nem kér a békéből. Illetve csak akkor kér, ha megkapja a már elfoglalt ukrán területeket, valamint azokat, amelyeket nem foglalt el, de a sajátjának tekint, meg ha Ukrajna kötelezi magát, hogy nem lép be a NATO-ba.
Az orosz elnök pontosan tudja, hogy ezek olyan követelések, amelyeknek sem a Nyugat, sem Ukrajna nem tehet eleget.
Trump sem, bármennyire is hiszik azt a szerb meg a magyar kormánymédia lelkes fogyasztói, hogy dehogynem.
Ugyanis Trump a világ jelenleg egyedüli katonai nagyhatalmának vezetőjeként nem engedheti meg magának, hogy a vele szemben álló Kína (Irán, Észak-Korea és mások) szövetségese, Oroszország teljes győzelmet arasson, ez ugyanis jelzés lenne másoknak is, hogy nem kell itt, kérem, betartani semmiféle nemzetközi megállapodásokat, ha egy országnak gusztusa támad a szomszédja területeire, viheti nyugodtan.
Trumpnak tehát most azt a feladatot kellene megugornia, ha ténylegesen békét akar teremteni, hogy rábírja Putyint a háború leállítására, ami viszont Putyinnak esze ágában sincs. Erre előbb-utóbb a Fehér Ház új lakója is rájön majd. És közmondásos kiszámíthatatlanságát ismerve, élő ember nincs, aki meg tudja mondani, mit fog akkor lépni.
Mindeközben Törökország is jelezte: vannak tippjei, mit kéne csinálni: Kijevnek tíz évig befagyasztani a NATO-csatlakozási tárgyalásokat, a jelenlegi frontvonal mentén leállítani a harcokat, Ukrajnát felfegyverezni, illetve a Donbaszban létrehozni egy demilitarizált pufferzónát. Nem irreális, de Putyin máris mondta, hogy erre ő nem vevő.
Úgyhogy lassan majd azzal kell szembenézni: vagy Putyin kottájából játszik Trump és az egész Nyugat – és akkor nagyjából a világ közröhejének tárgya lesz, miközben Ukrajna lassan megszűnik –, vagy valamit ki kell találni a Kreml fura urával szemben.
(Megjelent a Családi Kör 2024. november 21-i számában.)
