Szerbia több városában folytatódtak a tüntetések, az Újvidéki vasútállomáson történt tragédia miatt.
Jelenleg a Belgrádi és az Újvidéki Egyetem összes kara, valamint a niši és kragujevaci karok többsége is blokád alatt áll. Az újvidéki hallgatók csütörtökön 10 óra körül gyülekeztek az egyetemi városban. A tervek szerint a városi képviselő-testület ülésére indultak, az ülés azonban elmaradt.

A tüntetők ennek ellenére folytatták tiltakozó körútjukat és lezárták a Promenada bevásárlóközpont előtti kereszteződést.

A blokádokban részt vevő hallgatók követelései a pályaudvar újjáépítésének teljes dokumentációjának nyilvánosságra hozatala, az újvidéki tragédiával kapcsolatos korábbi tiltakozásokon letartóztatott és őrizetbe vett hallgatók, aktivisták és állampolgárok elleni vádemelés elvetése, büntetőeljárás indítása a hallgatók, oktatók és állampolgárok támadója ellen, valamint a karok költségvetésének 20 százalékos emelése.

A hatóságok képviselői úgy vélik, hogy minden követelésnek eleget tettek, a blokádok hallgatói pedig arra hívják fel a figyelmet, hogy egyik követelés sem teljesült maradéktalanul.