Megérkezett a szakértői vélemény a Pink producerének balesetéről, amelyben autójával elütött egy kislányt. Az eset még a nyáron történt, a kislány súlyos sérüléseket szenvedett.
A baleset oka gyorshajtás, az autók számára tiltott útszakaszon való haladás és késedelmes fékezés volt. A CINS beszámolója szerint N.K vallomása alapján a balesett előtt egy barátja születésnapján vett részt, ahol gin-tonicot ivott, azonban arra nem emlékezett, hogy pontosan hány pohárral fogyasztott. Az ügyészség vádirata szerint 1,70 ezrelékes alkoholszinttel vezetett, miközben a törvény legfeljebb 0,2 ezreléket engedélyez. A neuropszichiáter szakértői véleménye szerint a vérében mért alkoholszinttel a sofőr nem képes biztonságosan vezetni. A CINS szerint a szakértő véleménye alapján a baleset oka az volt, hogy gyorsan hajtott és olyan útszakaszon közlekedett, ahol nem lett volna szabad, így nem vette időben észre a kislányt, és késve kezdett el fékezni.
A jelentés szerint az útszakasz, ahol hajtott, villamosok és más tömegközlekedési járművek számára fenntartott terület volt. Legalább 65 kilométer per órás sebességgel haladt, holott a megengedett sebesség 50 kilométer per óra volt. A szakértő úgy véli, hogy ha betartotta volna a megengedett sebességet, a kislánnyal való ütközés elkerülhető lett volna.
A szakvélemény szerint a kislány telefonját használta, és nem győződött meg arról, hogy biztonságosan átkelhet-e az úton. Azonban ez a magatartás hozzájárulásként értelmezhető, amely nem feltétlenül vezetett a balesethez.
Más dokumentumokból kiderül, hogy N.K. igazoltatáskor a rendőrségnek magyar jogosítványt mutatott fel. A bíróságon később azt mondta, hogy nem volt nála a szerb jogosítványa, de nem tudta megmagyarázni, miért. A Pink TV producerét korábban már eltiltották a járművezetéstől, amelyet eddig legalább már kétszer meg is szegett.
Súlyosan megsérült a zebrán elgázolt kislány, a Pink Televízió producerét vették őrizetbe