Rekordidő alatt megtalálták és felelősségre vonták azt a személyt, aki autójával elütött egy diáklányt a belgrádi tüntetésen – mondta Aleksandar Vučić, szerb elnök Instagram oldalán. Megismételte vádjait, miszerint az ellenzék az újvidéki tragédiát kihasználja, erőszakra buzdít, az incidensekért pedig a diákokat is okolta.

„Két és fél hónap telt el az újvidéki szörnyű tragédia óta. Az állam, ahogy azt szokta, a rendkívül nehéz körülmények között is elvégezte a dolgát. Az ügyészség lefolytatta a nyomozást, a rendőrség összegyűjtötte az információkat, az ügyészség vádat emelt, és most a bíróságon a sor, hogy meghozza döntését” – mondta Vučić. Hozzátette:

„Eközben tanúi voltunk a tragédia, valamint azok szokásos kihasználásának, akik politikai alapon, népakarat, demokrácia és választások nélkül akarják megszerezni a hatalmat.”

„Ez nem lenne, és nem is lesz nagy probléma, mert a végén demokratikus úton, a nép akaratának kifejezésével meg fogjuk ezt a kérdést is oldani. Az viszont probléma, ha a hallgatók közötti konfliktust napokig arra használják, hogy politikai ellenfeleikkel szembeni erőszakra buzdítsanak” – jelentette ki Vučić. Mint mondta, „még nagyobb probléma az, ami csütörtökön Belgrádban és Újvidéken történt”

„Belgrádban szörnyű módon megsérült egy 18 éves lány, mert valaki nagyon felelőtlen módon, a lehető leggyorsabban próbált áthajtani az úton, amit a tüntetők elzártak. Az illetőt letartóztatták, őrizetbe vették, és az ügy legsúlyosabb minősítése alapján járnak el ellene. Ezzel egy időben Újvidéken, vagy közvetlenül utána, egy idős hölgyet megaláztak és sértegettek, csak azért, mert haza szeretett volna jutni, és más véleményt képviselt, mint a demonstrálók, akik lehettek volna akár az unokái vagy a gyermekei is. Ez a csúnya és szörnyű kép, amely az idősek megalázását és bántalmazását mutatja csak azért, mert másként gondolkodnak, soha többé nem ismétlődhet meg az országunkban” – mondta Vučić. Hangsúlyozta, hogy „minden személynek, minden incidensért felelősséget kell vállalnia”.

„Felhívom mindenki figyelmét, és magam is ehhez fogok csatlakozni, minden szavamat meg fogom válogatni az elkövetkező időszakban, hogy csökkentsem a feszültséget. Ugyanakkor arra kérem azokat, akik illegális gyűléseket szerveznek, hogy legalább informálisan tájékoztassanak minket a helyszínekről, hogy rendőri védelmet nyújthassunk nekik az autóktól, buszoktól és a közlekedés más résztvevőitől” – jelentette ki Vučić.