Három gólt, sok helyzetet, három kapufát és 2:1-es vendéggyőzelmet hozott a Topolyai Sport Club és a Crvena zvezda mérkőzésen a Szerb Szuperliga 21. fordulójában.
Jól kezdett a TSC a Crvena zvezda elleni rangadón, Marko Lazetić el is vitte a labdát a vendégek kapusa mellett, de már csak arra maradt ereje, hogy elessen, kapura nem tudott lőni, a kapus pedig okosan, nem bántotta a csatárt, így hiába volt gyanús a VAR-szobának az eset, a játékvezető nem ítélt tizenegyest. Az éllovas és címvédő C. zvezda a 29. percben szerezte meg a vezetést, amikor Veljko Ilić alászaladt a labdának, s nem tudott beleérni a jobb oldalról érkező szögletbe, így a labda Lazetić térdéről a saját kapujába pattant.
A második félidőben mindkét együttes hagyott ki helyzetet, Marko Ivanić a kapufát találta el, míg Marko Lazetić a 81. percben gólra váltotta Mboungou beadását, így az utolsó tíz percre döntetlennek fordultak rá a csapatok. Cherif Ndiaye a ráadás első percében a felső lécet találta el, de ezzel nem volt vége a drámának, ugyanis a ráadás nyolcadik percében Ilić kiejtett egy labdát, a csereként beálló Aleksandar Katai pedig azt közelről a kapuba gurított, megszerezve ezzel csapatának a győzelmet.
A TSC jövő héten a lučani Mladost vendége lesz, utána pedig a lengyel bajnok Jagiellonia Bialystok érkezik a TSC Arénába.
Mako Lazetić (TSC) és Ivan Guteša (Crvena zvezda) harca a labdáért (Fotó: FK TSC)