Frissítette a NASA a 2024 YR4 nevű aszteroidára vonatkozó előrejelzését, és ez nem annyira jó hír. A szervezet szerint ugyanis az újabb számítások szerint nagyobb az esélye annak, hogy az égitest a bolygóba csapódik, mint ahogy azt korábban gondolták, írja tudományos szaklapok alapján a hvg.hu.
A 2024 YR4 esetében az új modellek azt mutatják, hogy az ütközés esélye 2,3 százalék, erre pedig 2032-ben, egész pontosan december 22-én kerülhet sor. Az aszteroidával kapcsolatban a korábbi számítások 1,8 százalékos esélyt adtak az ütközésre, így most 0,5 százalékkal nőtt ennek a lehetősége. Aggodalomra azonban nincs ok: bár az érték kellően nagy ahhoz, hogy a tudósok figyelemmel kísérjék az objektumot, még mindig 97,7 százalék annak a valószínűsége, hogy elkerüli a Földet az égitest.
Az újabb megfigyelések arra is lehetőséget adtak, hogy pontosabb információk álljanak rendelkezésre a 2024 YR4-ről. Eszerint valamivel kisebb lehet, mint korábban gondolták – 40 és 90 méter között lehet az átmérője –, a sebességére vonatkozó információk azonban jelen állás szerint nagyjából pontosak. Ez azt jelenti, hogy ha ütközésre kerül a sor, akkor a légkörbe nagyjából 17,32 km/másodperces sebességgel léphet be.