15 perces zajongás, skandálás az óbecsei városháza előtt, majd a bíróság előtti kereszteződésben 15 perces néma főhajtás az újvidéki tragédia 15 áldozatának az emléke előtt – így kezdődött az Óbecse ébred diákcsoport szervezésében megtartott pénteki megemlékezés a városban.
Mihajlo Gucunja negyedikes gimnazista a tiltakozás kezdetén emlékeztetett arra, hogy minden ellenkező állítás ellenére az egyetemisták követelései továbbra sem teljesültek, és az óbecseiek külön kérései sem, amelyekben a január 31-tüntetésen azt kérték: Kraljevo polgármestere kérjen nyilvánosan bocsánatot azért, mert Nikola Plemić óbecsei joghallgatót usztasának nevezte, Vuk Radojević, Óbecse polgármestere is kérjen bocsánatot azért, mert a közösségi platformokon és a helyi televízióban célkeresztbe állította a tüntető diákokat és tanárokat, ahogy azt is követelték, hogy az óbecsei tévé az újságírói kódexszel összhangban kezdjen el végre hírt adni a helyi tiltakozásokról.
Ez utóbbi követelésüket az óbecseiek ezúttal azzal nyomatékosították, hogy a 15 perces csend után a helyi tévé irodája elé vonultak.
Óbecsén az első tiltakozást tavaly november 15-én tartották meg, akkor hat nő saját szervezésben vonult ki a város főterére transzparensekkel, a gimnazisták szervezésében megtartott január 31-i tüntetésen pedig a becslések szerint már kétezren jelentek meg.
A pénteki tüntetésen adományokat is gyűjtöttek a cerebrális parézis legsúlyosabb formájában, spasztikus quadriplégiában (tetraplégiában) szenvedő Ivan Filipčev gyógykezelésére, akinek a gerincműtétjéhez 4000 euróra van szüksége. Aki szeretne segíteni, az az alábbi OTP-számlára utalhat: 325-9300706732574-37 Ivan Filipčev.