Minden olyan projekt esetében, amelyet az Európai Unió is finanszíroz, a döntéseket személyesen az építésügyi miniszternek kell jóváhagynia – ezt az instrukciót kapta Goran Vesić korábbi minisztertől Jelena Tanasković, a Szerbiai Vasúti Infrastruktúra volt igazgatója.

Erre a Nova ekonomija birtokába került dokumentumra hivatkozott Tanasković az ügyészség előtt, amikor azt akarta bizonyítani, hogy az újvidéki pályaudvaron végzett munkálatokkal kapcsolatosan nem ő hozott döntéseket, ugyanis Vesić ragaszkodott hozzá, hogy Aleksandar Vučić államfővel történt megállapodásának megfelelően ő vezessen minden projektet.

Vesić 2024. április 29-én kelt utasítása elsősorban a műszaki projektdokumentáció és tervdokumentáció előkészítése során meghozott véleményezésekre, jóváhagyásokra és döntésekre, a tenderdokumentáció előszítésére,  a kivitelezők és felügyeleti cégek kiválasztására vonatkozott.

Az instrukcióban az európai finanszírozású projektekről esik szó, viszont az Újvidék–Szabadka–Kelebia vasút elsősorban kínai hitelből épült, és a 2021 és 2025 közötti költségvetési törvényekben ezzel a projekttel kapcsolatosan egyetlen európai pénzforrást sem említenek. A Nova ekonomija rá is kérdezett arra az Építésügyi Minisztériumnál, hogy volt-e a minisztériumnak olyan projektje, amelyet az EU, az EIB vagy az EBRD finanszírozott, de a cikk megjelenésééig nem érkezett választ.

Jovan Rajić ügyvéd szerint formális értelmezésben ez a miniszteri utasítás nem vonatkozik erre a projektre, mivel azt kínai partnerek finanszírozták.

Nemanja Nenadić a Transparentnost Srbija szervezetből úgy véli: ezt a vasúti szakaszt 85 százalékban kínai hitelből építették, de nem tudni, hogy a többi részhez kapott-e Szerbia más kölcsönt vagy EU-s pénzt.

„Ez azt jelenti, hogy lehetséges az, hogy Vesić valóban arra akarta kötelezni Jelena Tanaskovićot, hogy kérje a jóváhagyását a projekttel kapcsolatos döntéseknél, vagy az is lehet, hogy Tanasković értelmezte ezt így, bár a jelek szerint ennek nem volt alapja” – nyilatkozta Nenadić.