Illetlen viselkedés miatt kihágási eljárást indít a rendőrség a zentai Goran Jovanović és Gyurcsik Róbert ellen, amiért egy véres kezet ábrázoló matricát ragasztottak a Vajdasági Magyar Szövetség zentai pártszékházának táblájára, erről az ellenzéki politikus és Gyurcsik számolt be a közösségi oldalukon.

Jovanović a Szabad Magyar Szó megkeresésére elmondta, hogy a szombati tüntetésen, február 8-án egy másik személlyel együtt elhaladtak a Vajdasági Magyar Szövetség zentai irodája előtt, és egy kis véres kezes matricát ragasztottak a VMSZ-es táblára.

„Ezt az ott lévő rendőrök látták is, de nem tették szóvá. Szerdán hívott az egyik nyomozó, hogy a felettesétől kapott instrukció alapján kihágási eljárást indítanak ellenem illetlen viselkedés miatt. Mókásnak találom, hogy ezért feljelentést tesznek. Azt látom, hogy a hatalom és a magyar szövetségese nagyon idegesek lehetnek és tartanak az országszerte zajló tüntetésektől, ezért próbálják minden módon megfélemlíteni az embereket és elvenni a kedvüket attól, hogy részt vegyenek a tüntetéseken” – nyilatkozta Jovanović a Szabad Magyar Szónak.