A Szerb Haladó Párt szabadkai városi bizottsága látta vendégül kedden este a párt elnökét, Miloš Vučevićet. A Szerb Haladó Párt szabadkai szervezetének Facebook-oldalán olvasható beszámolóból kiderül, hogy Vučevićet a Végrehajtó Bizottság Észak-Bácskai Körzetért felelős koordinátora, Dragan Popović, a koordinátor segédje, Bruno Kilić, a Városi Bizottság elnöke, Stevan Bakić, valamint a városi bizottság tagjai fogadták. Az ülésen jelen volt a Főbizottság tagja, Predrag Rajić is.
Bevezető beszédében Bakić hangsúlyozta, hogy nagy megtiszteltetés a pártelnök látogatása a szabadkai Városi Bizottságnál.
Vučević emlékeztetett arra, hogy Szerbia és Aleksandar Vučić elnök ellen piszkos kampány zajlik. Kiemelte, hogy a szerb hajó továbbra is a maga útját járja, annak ellenére, hogy vannak, akik mindenáron el akarják süllyeszteni. Hozzátette, hogy ma Szerbiában összehasonlíthatatlanul jobb életkörülmények vannak, mint korábban.
„Szerbiának folytatnia kell a munkát és a fejlődést” – mondta Miloš Vučević, hozzátéve, hogy a hangsúly az oktatási rendszer fejlesztésén és tökéletesítésén van.
Vučević minden tagot arra szólított fel, hogy február 15-én, szombaton, a Gyertyaszentelő ünnepén Szávaszentdemeteren mutassák meg, hogy Szerbia egy szabadságszerető ország.
„Ez egy állami és vallási ünnep, és idén először a Szerb Köztársaság is ünnepli. Aleksandar Vučić elnök mellett Milorad Dodik, a Szerb Köztársaság elnöke is beszédet mond. Folytatni kell a Mozgalom a népért és az államért projektet, és nagy hangsúlyt kell fektetnünk Vajdaság kérdésére. Az autonómiát és szeparatizmust támogató emberek ugyanis lehetőséget látnak ebben a konfliktusokkal, vitákkal és megosztottsággal teli helyzetben” – hangsúlyozta Vučević Szabadkán.