Incidens történt pénteken, február 7-én a temerini Petar Kočić Általános Iskolában, amikor egy 15 éves volt diák berontott az ötödikesek zeneórájára, és sértegetni kezdte a tanárnőt és a tanulókat. A zenetanárnak sikerült a fiút eltávolítani az óráról, és azonnal értesítette az iskola biztonsági szolgálatát, majd a rendőrséget is.

Az egyik kislány édesapja az N1-nek elmondta: 11 éves kislánya traumaként élte meg a történteket.

„Másnap, amikor megnyugodott, azt mondta: azt hitte, pisztolyt fog előrántani, mert állandóan a kabátjában matatott. Azt kérdezte, túlélte volna-e, ha a pad alá bújik? A Ribnikarban történtek után, az egyetemekre való berontások, a gyerekek megverése, a gázolások, az iskolákban felrajzolt vulgáris szimbólumok, a döglött nyúl fellógatása után ennek nem lett volna szabad megtörténnie” – mondta az édesapa, aki szerint az igazgatónő nem biztosította megfelelően az iskolát.

 Mirjana Radić, az iskola igazgatója úgy nyilatkozott: a válságstáb azonnal összeült, hogy döntsenek azok felől az intézkedések felől, amelyekkel az osztály tanulóinak tudnak támogatást nyújtani a történtek feldolgozásában, egy másik fórumon pedig azokat a lehetőségeket vették számba, amelyekkel meg lehetne előzni a hasonló eseteket – az egyik intézkedés az lesz, hogy ezentúl az iskolába egyetlen bejáraton lehet majd csak bejutni.

Az önkormányzathoz azzal a kéréssel fordultak, hogy legyen több biztonsági őr, amit jóvá is hagytak.

A Belügyminisztérium tájékoztatása szerint a 15 éves temerini fiú ellen szabálysértési eljárást kezdeményeztek a közrendről szóló törvény megsértése miatt.