A Szabadkai Zeneiskola középiskolás növendékei 2025.02.12-én 10 órától plenáris ülést szerveztek a Zeneiskola dísztermében, amelyen a szavazók többsége úgy döntött, hogy 2025. február 13-tól blokádot rendelnek el, vagyis nem vesznek részt az oktatáson, mindaddig, amíg a tiltakozó egyetemisták követelései nem teljesülnek.
Az ülésen a 73 középiskolás tanulóból 55 tanuló volt jelen, 20-an szavaztak a blokád ellen, 35-en pedig támogatták a tanítás beszüntetését.
A blokádban részt vevő tanulók minden munkanap 9 és 13 óra között tartózkodnak majd az iskolában azokkal a
tanárokkal, akik beszüntették a tanítást. Azok a diákok és tanárok, akik részt szeretnének venni az oktatásban, ezt továbbra is probléma nélkül megtehetik.
Ez úton szolidaritásunkat fejezzük ki az egyetemistákkal, tanügyi dolgozókkal és a tragédiában elhunytak családjaival.