Ezúttal is a Đuro Đaković utca lezárásával és az újvidéki áldozatok előtti tiszteletadással kezdődött a tüntetés Szabadkán pénteken. Az egyetemi hallgatókhoz csatlakozott több középiskola diákja és tanárai, de általános iskolákban dolgozó tanítók és tanárok is. Csütörtökön és pénteken két általános iskolában is szünetel a tanítás Szabadkán: az Ivan Goran Kovačić Általános Iskolában és az Ivan Milutinović Általános Iskolában sem tart hagyományos órákat a tanári kar egy része, a Bosa Milićević Közgazdasági Középiskolában is beszüntette a tanítást a tanárok többsége, míg a többiek törvényes sztrájkkal támogatják az egyetemi hallgatók követeléseit.
A tüntetők a megemlékezést követően sípokat fújva, lábasokat ütögetve , vuvuzelákkal hangoskodva mentek a főtérig, ahol két szabadkai oktatási intézmény tanára szólt az egybegyűltekhez, miután a Szabadkai Zeneiskola tanári karának és diákjainak képviselői elénekelték a Gaudeamus igitur című ballagási éneket.
Gordana Blažević, a szabadkai Vegyészeti és Technológiai Középiskola tanára beszédében azt mondta, van-e szebb attól a fiatalságtól, aki felébredt, s kimondta: elég volt!
„Ha a fiatalok nem hozták volna el a változás zászlaját, akkor mi továbbra is csak nyelnénk, a megaláztatást, a könnyeinket. A tudást sem megvásárolni, sem elvenni nem lehet az embertől. A hazát életekkel védik, mi pedig most ezzel kockára tesszük a munkahelyünket, a tanulmányainkat, de tudjuk, hogy miért tesszük. Az igazságért harcolunk. Mindenkit felszólítok, éljük az igazságot, és a volt és jelenlegi diákjainkkal együtt egyenesítsük ki a gerincünket.
Az Ivan Milutinović Általános Iskola tanára erőteljes, érzelmekkel teli beszéde hatalmas sikert aratott a jelenlévők között. Beszéde közben, amikor a polgármestert és a Szentháromságot emlegette, a tömeg egyként skandálta: Mondjon le!
„Minden szépet vissza kell hoznunk ebben az országban, hogy újra a szép kerüljön felszínre. Mindenkit arra kérek, ne féljen semmitől! Nem történik semmi baj, ha megállunk. Álljon meg mindenki, aki teheti, ők most már nagyon vékony jégen táncolnak! Álljunk meg, hogy végre újra, tiszta lappal elindulhassunk”, üzente tanártársainak Vedrana Cvijin, az Ivan Milutinović Általános Iskola tanára.
Az egyetemi hallgatók felhívták a figyelmet, hogy vasárnap 14 óra 30 perctől várják a Sportcsarnokhoz a polgárokat, ahonnan tüntető felvonulást szerveznek a központig és egy meglepetéssel is készülnek, ígérték.