A Függetlenség (Nezavisnost) egyesült szakszervezet végrehajtó testülete elítélte a közszférában dolgozókra nehezedő nyomásgyakorlást, melyet jellemzően az érintettek kormánypárti felettesei rónak munkavállalóikra – írja a 021.rs.
A szakszervezet szerint ezúttal arra kényszerítik a közszférában dolgozókat, hogy menjenek el a Szerb Haladó Párt február 15-én, szombaton tartandó szávaszentdemeteri gyűlésére.
„A politikai pártok gyűlésein való részvétel nem lehet munkakötelezettség, ez hivatali helyzettel való visszaélés, valamint Szerbia törvényének és alkotmányának megsértése” – áll a közleményben.
A szakszervezet kijelentette, hogy mindenkinek joga van egy általa választott politikai párt tagjának lenni, valamint joga van arra, hogy gyülekezzen és kifejtse véleményét.
„Azonban senkinek nincs joga megfélemlíteni az alkalmazottakat, ha nem akarnak részt venni a pártgyűléseken, akár munkanapon, akár munkaszüneti napon tartják azokat” – tette hozzá a közlemény.
A Nezavisnost ezért arra kérte tagjait, hogy vegyék fel a kapcsolatot szakszervezeteikkel, ahol megfelelő jogi és egyéb szükséges segítséget kapnak, amennyiben munkahelyi következményei lennének annak, hogy nem hajlandók részt venni a kormánypárt gyűlésén.