A Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) vezetősége bejelentette alkalmazottainak, hogy szerdán előre megkapják februári fizetésüket – írja a Beta.

A korábbi bérkifizetés oka az a félelem, hogy nem lesz elegendő pénz a rendszeres fizetések folyósítására, mivel a bankok bejelentették, hogy az NIS-re kivetett amerikai szankciók miatt február 28-án felfüggesztik az összes nemzetközi kifizetést.

A NIS alkalmazottai kedden reggel értesítést kaptak arról, hogy a februári fizetésüket előre utalják. Nem hivatalos információk szerint fontolgatják, hogy a hónap végéig előlegként a márciusi fizetést is kifizetik.

„Tekintettel arra, hogy aktívan dolgozunk az amerikai szankciókkal kapcsolatos végleges megoldás megtalálásán, úgy döntöttünk, hogy a februári béreket előre, február 19-ig kifizetjük. Ezt a döntést vállalatunk a munkavállalók biztonságának és védelmének érdekében, valamint pénzügyi és szociális stabilitásuk megőrzése céljából hozta meg” – áll az alkalmazottaknak küldött e-mailben.

A Kompas értesülései szerint a NIS és a szerb kormány több megoldást is mérlegel, amelyek mind arra irányulnak, hogy közvetítőt találjanak a nemzetközi piacon történő kőolaj- és felszerelésvásárlásra.

Az egyik lehetséges megoldás szerint egy külföldi olajtársaság – nem hivatalosan a MOL neve is felmerült – vásárolná meg a nyersolajat a világpiacon, majd azt Szerbiában értékesítené a NIS-nek, cserébe pedig kedvezőbb áron juthatna a NIS finomítóiban feldolgozott olajszármazékokhoz.

Egy másik lehetőség az, hogy a szerb kormány létrehozza a Kőolajszármazékok Ügynökségét, amely kőolajat vásárolna és importálna, majd Szerbiában értékesítené azt minden érdeklődő fél, így a NIS számára is.

A harmadik javaslat szerint egy magáncég jönne létre, amely nyersolajat vásárolna és importálna, majd azt Szerbiában a NIS-nek értékesítené.

Nem hivatalos információk szerint az orosz fél hajlandó lenne eladni Szerbiának a NIS 6 százalékos tulajdonrészét, amivel az orosz tulajdonrész 49 százalékra csökkenne. A Kreml állítólag hivatalos csatornákon közölte a szerb kormánnyal, hogy ez az egyetlen engedmény, amelyre hajlandók, és jelenleg nem érdekeltek a NIS teljes eladásában – írja a Kompas.