Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kijelentette, hogy a Nyugat a szankciókkal akadályozza a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) működését, de Szerbia és Oroszország megállapodott, hogy folytatja az energetikai együttműködést.
„Ma olyan helyzettel nézünk szembe, amikor azok, akik hozzászoktak a tisztességtelen konkurenciaharchoz, megpróbálják szankciókkal akadályozni közös vállalatunkat, a NIS-t, és arra kényszerítik, hogy mondjon le az Oroszországgal való együttműködésről. Ezzel kapcsolatosan szerb partnereinkkel megállapodtunk, hogy folytatjuk a közös munkát, és nem engedjük meg, hogy közös érdekeinknek kár okozzanak” – mondta újságíróknak Lavrov, a szerb hivatali kollégájával, Marko Đurićtyal tartott megbeszélést követően.
Emlékeztetett, hogy Oroszország látja el Szerbiát a legnagyobb arányban földgázzal, ami az ország szükségleteinek 85 százalékát jelenti.
Az orosz diplomácia vezetője úgy fogalmazott, hogy Oroszország és Szerbia „tisztességtelen harccal néz szembe, amelynek során szankciókkal próbálják akadályozni a közös vállalat, a NIS munkáját.
Hozzátette, Oroszország kész erősíteni kapcsolatait Szerbiával, különös tekintettel a szállítmányozási infrastruktúra fejlesztésére, amely az Expo 2027 kiállítással áll összefüggésben.
Lavrov elítélte, hogy, – szerinte – külföldi országok próbálnak beavatkozni Szerbia ügyeibe, hogy destabilizálják az országot.
Azt mondta, Oroszország abban is készségesen segít, hogy Szerbia érdekeit Koszovóban is megvédje.
Szergej Lavrov (Fotó: Beta/AP Photo/Alexander Zemlianichenko)