Meg kell fontolni egy új, széles hátterű ellenzéki erő megalapítását – Zoran R. Tomić, a belgrádi Jogtudományi Kar rendes tanára szerzői cikkében ezt az erőt feltételesen Polgári Központ Ligájának nevezte el.
„A magját a ProGlas tagjai, ismert független szakértők, egyetemi és más tanárok, kiemelkedő egyetemisták, fiatalok és eddig még politikailag nem aktív, tapasztalt értelmiségiek képeznék” – írja Tomić, aki szerint a liga és más ellenzékiek soraiból mielőbb meg kellene alakítani egy árnyékkormányt, amely rövid időn belül a tömegdemonstrációk követeléseivel összhangban a nemzeti újjászületés ideiglenes kormányává alakulna.
Tomić elképzelése szerint az új liga az egyetemista követelések támogatása mellett a választói névjegyzék sürgős felülvizsgálatát és a választási feltételek gyökeres megváltoztatását szorgalmazná a sajtó felszabadítása, a biztonsági erők titkos iratainak a megnyitása és az emberi jogtiprások elkövetőinek átvilágítása mellett.
„Az ideiglenes kormánynak haladéktalanul ki kellene írnia a választást egy alkotmányozó nemzetgyűlésre, mert az Alkotmány számos pontja elmaradott és alkotmányellenes, ha magasabb nemzetközi jogi normákhoz viszonyítjuk, továbbá belső ellentmondásokat hordoz és nincs összhangban a valósággal” – szögezte le a professzor.