Kevesebb iskola van blokád alatt, mint Gyertyaszentelő Boldogasszony, az államiság napja előtt, mondta kedden Miloš Vučević távozó kormányfő és felszólította az összes iskolát, hogy kezdjenek el normálisan működni.
„Rövid megbeszélésem volt a polgármesterrel és csapatával a Városházán. Kedden kevesebb iskola van blokád alatt, mint amennyi az ünnep előtt volt” – mondta Vučević a leskovaci újságíróknak.

Hozzátette, hogy reméli, mindenki belátja, eljött az ideje az oktatás folytatásának, mert ellenkező esetben – ahogy hangsúlyozta – a gyerekek elveszítik az évet.
„Senki sem játszhat ezzel. Ne büntessék a gyerekeket. Ez az utolsó figyelmeztetés. Megállapodtunk azokkal, akik erre fel voltak hatalmazva. Kérem, hogy az összes iskola térjen vissza a normális működéshez, ha fontos számukra az oktatás tekintélye” – mondta Vučević.

Elmondása szerint nem igazságos, hogy mindenki megkapja a fizetését, akár dolgozik, akár nem, és megismételte, hogy az iskolák nem lehetnek a politika színterei.

A Belgrádi Egyetem dékánjaival folytatott párbeszédről

Vučević kitért a szerb kormány és a Belgrádi Egyetem képviselőinek keddi találkozójára is, hangsúlyozva, hogy jó, hogy folynak a tárgyalások, és hogy további megbeszélések is lesznek.
„Lesznek még egyeztetések. Jó, hogy a dékánok tárgyalnak az Oktatási Minisztériummal” – mondta Vučević Leskovacban.

Vučević azt is elmondta, hogy megérti azokat a szülőket, akik alkotmányos panaszt nyújtottak be az oktatáshoz való alkotmányos joguk megsértése miatt, mivel – ahogy mondta – sok elégedetlen ember van.
„Egyre nagyobb a feszültség. Kérek mindenkit – nyissák meg az iskolákat” – hangsúlyozta Vučević.

Egyes iskolák nem működnek a második félév kezdete óta

Vannak iskolák, amelyek a második félév kezdete óta felfüggesztették az oktatást. Néhány intézmény időszakosan nem működött, részben a tantestületi döntések miatt, részben azért, mert a szülők saját kezdeményezésükre nem küldték iskolába gyermekeiket a pedagógusok támogatásának jeléül. Másutt az órákat 30 percre rövidítették.

Néhány iskola, amelynek tantestülete több nem reprezentatív szakszervezethez tartozik, február 13-án és 14-én beszüntette az oktatást.

Egyébként Szerbia legtöbb iskolája már kidolgozott egy pótlási tervet a részleges vagy teljes munkabeszüntetés miatt, és jelenleg három lehetőség van terítéken: rövidebb órák, de napi legfeljebb nyolc tanóra, szombati tanítás, valamint a tanév meghosszabbítása. Az azonban még nem ismert, hogy mikor kezdik el ezt végrehajtani, miközben az iskolaév végéig egyre kevesebb az idő.

Az oktatási miniszter helyettese, Milan Pašić nemrégiben kijelentette, hogy „mélyen hisz abban, hogy a helyzet március 21-ig rendeződik”, ekkora tervezik ugyanis a kisérettségi megszervezését.

Nyitókép: A szabadkai Közgazdasági Középiskola épülete (Illusztráció, SZMSZ)