Az év közepére várhatóan életbe lép a teljesen új közlekedésbiztonsági törvény, amelynek tervezete áprilisig készülhet el. A javasolt változtatások jelentős újításokat hoznak, köztük a próbajogosítvány eltörlését, valamint a végleges járműelkobzást a legsúlyosabb közlekedési szabálysértések elkövetése esetén – írja a webinfo.rs.

Az egyik legfontosabb változás a fiatal sofőröket érinti, akik a speciális próbaidős jogosítvány helyett normál, ám bizonyos korlátozásokat jelző kóddal ellátott vezetői engedélyt kapnának. Így a friss sofőrök külföldön is vezethetnének. Ugyanakkor azt is fontolgatják a törvényt előkészítők, hogy az új sofőröket a vizsga letétele után további megfigyelésben részesítsék, hogy hogyan, az még nem tisztázott.

Az új törvény a mesterséges intelligenciával rendelkező intelligens kamerákon keresztüli automatikus forgalomfigyelés bevezetését is előirányozza. Ezek a kamerák képesek lennének felismerni a szabálysértéseket, például a piros lámpánál való áthaladást, a gyorshajtást és a mobiltelefon nem rendeltetésszerű használatát, mindezekért pedig automatikus bírságot küldene a rendszer.

Ezen túlmenően a holttér érzékelők és az automatikus fékrendszerek kötelező bevezetése is tervben van, a közlekedők biztonságának növelése érdekében.

2009 óta ez lesz az első teljesen új közlekedésbiztonsági törvény, amelynek célja a közlekedésbiztonság javítása és annak az európai uniós előírásokkal való harmonizálása.