Ölelések, taps, harangszó, mosolyok és örömkönnyek – így fogadták, így érkeztek az egyetemi hallgatók, középiskolások, tanáraik és az őket támogató polgárok szerdán az esti órákban Bajmokra, miután több mint harminc kilométert megtettek a bácskai alföldön, érintve négy települést: Kisboszniát, Alsótavankutat, Mišićevót és Bajmokot.
„Libabőrös vagyok”, mondja az egyik bajmoki asszony, aki a kapuban várja az egyetemistákat. Kiemeli, végső ideje a változásnak, a fiatalok most megteszik azt, amit az ő generációjuk elmulasztott.
„Kint voltunk az utcán, amikor Miloševićet kellett elzavarni, kint vagyunk most is”, mondja egy másik helyi férfi.
Közben az egyetemi hallgatók megérkeznek a településre, üdvözlik a bajmokiakat és az iskola képviselőjének átadják a hatalmas piros szívet, csokoládét, kávét, virágot.
Bajmokon sem maradt el a 15 perc csendes megemlékezés az újvidéki áldozatokra, amelyet követően 15 piros lufit engedtek a levegőbe, majd vendégül látták a sétálókat.
Az egészségügyi dolgozók három váltásban kísérték az egyetemi hallgatókat. Orvosok, egészségügyi nővérek, sofőrök, amikor értesültek róla, hogy a fiatalok hosszú útra indulnak, rögtön tudták, szeretnének egészségügyi személyzetet biztosítani az út során. Egy autóban kísérték őket végig, de szerencsére kisebb zúzódásokon, izomhúzódáson kívül mást nem kellett ellátniuk.
Szabadkáról több tucat autó és taxitársaság jött Bajmokra 18 órára, hogy az egyetemista sétán részt vevőket hazaszállítsa.
Fáradtan, de ölelésekkel és szeretettel feltöltve mennek haza mondják.
„Bajmok szabad”, búcsúztak a nap végén.
