A Demokrata Párt (DS) büntetőfeljelentést a szervezés bűnözés elleni ügyészségen ismeretlen tettes ellen annak a gyanúja miatt, hogy a szombati belgrádi egyetemista tüntetésen LRAD típusú hangágyút hoztak működésbe.
„Az ismeretlen tettes elleni büntetőfeljelentést úgy kell érteni, hogy azt egy bűnszervezet több tagja ellen tették, akik valószínűleg a szerb belügyminisztérium és a Nemzetbiztonsági és Hírszerzési Iroda (BIA) kötelékébe tartoznak, illetve alvilági háttérből származnak és lehetőségük van fegyvereket, más gyilkos eszközöket, valamint kifinomult katonai és hírszerzési eszközöket beszerezni és azok felett rendelkezni” – közölte a párt.
A feljelentést mint írják, annak a gyanúja miatt tették, hogy március 15-én 19 óra 11 perc körül egy erős hangot kibocsátó eszközt hoztak működésbe, amely pánikot okozott a néma csenddel adózó polgárok között.
„Lehetséges, hogy a tiltott LRAD nevű fegyverről van szó, ami egy nagy hatótávolságú akusztikus berendezés, ami nagy erősségű hanghullámokat bocsát ki, és amelynek használata Szerbia törvényei alapján nem engedélyezett, és amely az emberek életére és egészségére nézve káros következményeket okozhat, és amely pánikot is okozhat azok között, akik ellen azt alkalmazzák” – közölte a DS.
A Demokrata Párt kiemeli, hogy nagyszámú, a tüntetésen az adott időben jelen lévő polgár érezte egy ilyen berendezés hatását.
„A polgárok körében pánik tört ki, ami miatt arra kényszerültek, hogy gyors léptekben távozzanak a helyszínről, emiatt pedig többen is megsérültek. Mindeközben az elkövetők tisztában voltak az eszköz bevetésének tilalmával és azzal is, hogy az milyen következményeket okozhat” – emeli ki a DS.
Hozzátették, ezzel elkövették a terrorizmus bűncselekményét.
Rámutattak, hogy az eset bizonyítékaként ki kellene hallgatni Szerbia elnökét, a belügyminiszert, a rendőrség igazgatóját, de ugyanúgy ki kellene kérdezni azokat is, akiknél egészségügyi panaszok léptek fel. A bizonyítékok közé az interneten fellelhető videófelvételeket, valamint a térfigyelő és biztonsági kamerák felvételeit is mellékelték.
Srđan Milivojević, a DS elnöke úgy fogalmazott, hogy Szerbia történelmében most először a hatalom, hogy megóvja a bársonyszékeket, terrorcselekményt követett el a saját népe ellen.
A pártelnök azt is közölte, hogy a DS-nél az inciodenst követően mintegy 70 polgár jelentkezett egészségügyi problémák és sérülések miatt, a párt pedig azt tanácsolta nekik, hogy mindenképpen jelentkezzenek az orvosnál.