Tamara Milenković Kerkovićot, a Dveri korábbi parlamenti képviselőjét és Vladimir Pavićevićet, az Új Párt korábbi parlamenti képviselőjét választották meg az újonnan alapított Platform Szerbiáért párt társelnökeivé.

A platform alapító ülését Nišben tartották, annak titkárává Luka Đurićot, alelnökévé pedig Andrej Mitićet választották. Az ülésen egyúttal a 15 alapító tag elfogadta a „Szerbiáért szóló nyilatkozatot”, amely kimondja a Platform küldetését és céljait, valamint ideológiai irányvonalát.

A párt társelnökei kijelentették, hogy a „Platform Szerbiáért” részt vesz a következő elnök-, parlamenti-, tartományi és helyhatósági választásokon, és hogy a cél a jelenlegi kormányzat minden szinten történő megváltoztatása. Az újonnan alapított párt, mint mondják, egy erős és szuverén Szerbia eszméje köré szerveződik, ugyanakkor egy modern, polgárait védelmező állam képe áll az elképzelésük középpontjában.

Illusztráció (Mina Delić/SZMSZ)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!