Žarko Mićin újvidéki polgármester kijelentette, hogy nem volt hátsó szándék abban, hogy a „Mert mi álmokat építünk” feliratú, a fiataloknak szánt lakáskölcsönt reklámozó óriásplakátot helyeztek ki az újvidéki vasútállomás elé.

Időközben a Postai Takarékbank is közleményt adott ki, hogy az említett reklámot már eltávolították.

„A városnak ehhez semmi közte. Nem volt semmilyen hátsó szándék, hogy azt pont ide helyezzék ki. Úgy vélem, ez teljes mértékig gondatlanságból történt. Megértem, hogy a közvélemény rosszul reagált, de úgy vélem, nem kellene akkora port kavarni, mivel ez nem szándékos volt. Feltételezem, hogy csak kibérelték az óriásplakátokat, és fizettek, hogy a hirdetés a forgalmas helyeken jelenjen meg” – jelentette ki Mićin az Insajder megkeresésére.

„Megértjük, hogy a polgárok sértve érzik magukat a figyelmetlenség miatt és ezért elnézést kérünk” – üzente a Postai Takarékbank.

Stambeni krediti za mlade, jer mi gradimo snove (Lakáskölcsönök fiataloknak, mert mi álmokat építünk) olvasható az óriásplakáton, amely a polgárok körében, elsősorban a közösségi oldalakon óriási felháborodást váltott ki.

Az emberek többsége, akik megosztották a plakátról készült fotót, felháborodtak, hogy hitel formájában hirdetnek álmokat fiataloknak, miközben a reklám mögött a leszakadt előtető látható, amely örökké azokra a fiatalokra emlékeztet, akik már soha nem fognak álmodni.

Fiataloknak szóló kedvezményes lakáskölcsönt reklámozó óriásplakát az újvidéki vasútállomásnál (Fotó: 021.rs)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!