Ferenc pápa hétfői halála előtt, a hétvége folyamán fontos üzenetet fogalmazott meg a világnak: Semmiféle béke nem lehetséges ott, ahol nincs vallásszabadság vagy gondolat- és szólásszabadság, s nem valósul meg az ellentétes vélemények tiszteletben tartása. Semmilyen béke nem lehetséges igazi fegyvermentesítés nélkül, a népek védelem iránti igénye ne változzon általános fegyverkezési versennyé. A pápa személyesen már nem tudta levezetni a vasárnapi ünnepi misét, a végén viszont megjelent, és Diego Giovanni Ravelli ceremóniamester felolvasta húsvéti beszédét.
Ferenc pápa húsvéti üzenetének központi témája ezúttal is a béke volt: elmondta, hogy a világ számos részét sújtó háborúk mögött az embereknek az a döntése áll, hogy az élet helyett a halált választják.
Elítélte a családon belüli erőszakot is, amely elsősorban a nőket és gyermekeket sújtja, az idősek és a betegek tehernek tekintését, valamint a gyengébbek, a kirekesztettek és a migránsok iránti megvetést. A pápa továbbá kifejezte együttérzését a palesztin és az izraeli néppel, valamint a térségben élő keresztényekkel szenvedéseik miatt. Sürgette a tűzszünet megkötését és betartását, a terroristák által fogva tartott túszok szabadon engedését, valamint azoknak az embereknek a segítését, akik „éheznek és békés jövőre vágynak”.
Vasárnap délelőtt még az egyházfő a vatikáni lakhelyeként ismert Szent Márta-házban fogadta a húsvéti ünnepeket családjával együtt Rómában töltő J. D. Vance amerikai alelnököt. Vance szombaton találkozott Pietro Parolin szentszéki államtitkárral is.
___________________________________________________
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!