A Szerbiai Rádió és Televízió (RTS) dolgozói, akik a Naš pRoTeSt elnevezésű nem formális csoporthoz tartoznak, azt követelik az intézmény vezetőségétől, hogy az sürgősen közölje, ki volt annak a szövegnek a szerzője, amelyben a blokáddal tiltakozó egyetemistákat a nácikhoz hasonlították, valamint a szerző, és a szöveget adásba engedő szerkesztő lemondását követelik.
„Követeljük, hogy közöljék azoknak a vezeték- és keresztneveit, akik az RTS épületének blokádja óta a híreket szerkesztik. Követeljünk Nenad LJ. Stefanović, a tájékoztató műsorok fő és felelős szerkesztőjétől és segédjeitől, Gorislav Papićtól és Zoran Stanojevićtől, hogy sürgősen közöljék, ki a szerzője annak a szövegnek, amelyben a blokádon lévő egyetemistákat a nácikhoz hasonlítják, és amelyet 2025. április 16-án olvastak be a Híradóban. A szerkesztők közül ki volt az, aki jóváhagyta, hogy a szöveg adásba kerüljön? A szerző és a szerkesztő nevének sürgős megállapítását követeljük” – áll az RTS dolgozóinak közleményében.
A köztévé nácinak nevezte az egyetemistákat, a szakszervezet bocsánatkérést követel
A közmédium dolgozói arra is felszólították az intézmény vezetőségét, hogy sürgősen üljön le velük tárgyalni és adjon nekik világos útmutatásokat, mivel a blokád kezdete óta senkitől sem kaptak útmutatást.
A köztévé dolgozói a szerkesztők leváltását és a nézők tárgyilagos tájékoztatását követelik
Blokád alatt az RTS épülete (Beta)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!