Ha egy nagyvárosban, netán a fővárosban dolgoztok, mi sem kézenfekvőbb annál, hogy a zajtól, nyüzsgéstől elvonulva szerveztek céges rendezvényeket. Távol a munkahelytől ugyanis jobban ki lehet kapcsolni, a természet közelében pedig abszolút fel lehet töltődni.

Amennyiben hozzád tartoznak a belső események, akkor ez a cikk most neked szól. De azoknak is hasznos információkat tartalmazhat, akik épp esküvői helyszínt keresnek. Ugyanis Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, Biri településen található egy olyan kúria, ami minden rendezvénynek tökéletes színhelyéül szolgálhat. Sőt, szálláshelyeket is biztosít, illetve a Le Til Kúria vendégházai igazi erdei kikapcsolódást biztosítanak.

Nézzük most meg kicsit részletesebben, hogy céges eseményeknél mire érdemes figyelni!

Miért fontosak a céges rendezvények?

Ma már a legtöbb cég szervez valamilyen belső rendezvényt a munkatársaknak, így is növelve az elköteleződésüket, lojalitásukat. Sokszor ilyenkor felszínre kerülnek bizonyos problémák, amelyek aztán rendeződnek is.

Lehet az egy családi nap, egy sportesemény vagy egy évzáró vacsora, de akár egy csapatépítő is. A lényeg, hogy érezzék a kollégák a törődést, az odafigyelést. Azt, hogy nem csak porszemek a gépezetben.

Bármelyik programnak is keresed a legjobb helyszínt, érdemes szétnézni a természetközeli lehetőségek között! Ilyen a Le Til Kúria például. Mellette szól, hogy akár az egész komplexumot kibérelhetitek egy napra, és kérhettek hozzá kellemes zenei szolgáltatást, finom borokat, de még a koktélbárt is megnyitják, ha szeretnétek.

Mire kell figyelni a helyszín kiválasztásánál?

Mindenképp előny, ha az adott rendezvényhelyszínnek van kül- és beltéri kapacitása is. Rossz idő esetén vagy egy esti koncerthez, vacsorához kifejezett jól jöhet egy bálterem. Míg kültéren nem árt, ha van medence, közös bográcsozási vagy grillezési lehetőség. Ezek a programok már akkor is összekovácsolják a csapatot, ha nincs más közösségi esemény.

Ha a büdzsé engedi, akkor érdemes olyan helyre mennetek, ahol vannak szálláshelyek is. Jó hír, hogy az említett kúriában ez sem jelent problémát. Vendégházak is rendelkezésetekre állnak, amelyek egyszerre ötvözik a minimalizmust és luxust. Kérhettek akár még külön bekészítéseket is az esemény jellegétől függően.

Bízd egy hozzáértő csapatra!

Ha azt szeretnéd, hogy te mint a cég rendezvényszervezője is tudj pihenni, akkor célszerű a teljes lebonyolítást egy profi csapatra bízni. A rendezvényhelyszínek többsége már foglalkoztat ilyen szakembereket. Így csak meg kell adnod a létszámot, a keretet és az elképzeléseket, és minden szervezési terhet levesznek a válladról.

Javasoljuk, hogy kérj be több ajánlatot is, és akár járd végig mindegyik helyet, mert a személyes tapasztalat döntő lehet!