Mint ismeretes, mintegy 17 tonna kőolaj ömlött az Adriai-tengerbe Hvar szigetének közelében, amikor az INA benzinkútjának a tartálya megrepedt.
A rendőrség megállapította, hogy a nafta a tengerbe ömlött, de azt még nem tudatta, hogy pontosan mi történt. A rendőrség mellett a terepen vannak még mindig a tűzoltók, a hvari kikötőkapitányság munkatársai, illetve a Horvát Hegyimentők Szolgálatának munkatársai, akik a szennyezés felszámolásán dolgoznak.
A rendőrség közölte: a kőolajszennyezésről szóló bejelentést pénteken délelőtt 9.30 körül kapták. A spliti hatóságok megerősítették a szennyezés tényét és közölték, hogy minden illetékes szakszolgálat bekapcsolódott a szennyezés következményeinek elhárításába.
Az eset kapcsán megszólalt az INA is, amely megerősítette, hogy a nafta az egyik kikötőben lévő tartályából ömlött a tengerbe. Azt egyelőre nem tudni, mi okozta a tartály repedését.
„Egyelőre nem annyira rossz a helyzet, reméljük, nem lesz rosszabb. Gátakat állítottunk fel, igyekszünk elzárni a szennyezés terjedését, ahol csak tudjuk, másutt pedig már megkezdtük a kiömlött kőolaj összegyűjtését. A helyszínen van egy tűzoltóhajó is, amelynek felszerelése alkalmas az ilyen helyzetek kezelésére” – mondta Nikola Škare, a hvari önkéntes tűzoltóság parancsnoka.
Blaženko Boban, a spliti-dalmáciai megye vezetője közölte, hogy az INA magáncég, s mint ilyen, kénytelen lesz viselni az eset következményeit.
A tengeri, közlekedésügyi és infrastrukturális minisztérium közlése szerint a nyílt tengeren nem történt szennyezés, az a kikötői öbölben maradt, tudatta az N1.