A szerdai napnyugtát követően érdemes lesz egy pillantást vetni a nyugati horizont feletti égboltra. A 12,5%-os megvilágítottságú holdsarló és a Jupiter együttállására kerül sor. Látszólagos távolságuk 4,5 fok lesz – olvasható az Ng.24.hu oldalán. Nagyjából 23 óráig láthatjuk a párost a horizont felett, majd a Jupiter, aztán pedig a Hold is nyugovóra tér. Az ország nagy része felett csak kevés felhő lesz az égen, így jó eséllyel szinte bárhonnan megfigyelhetjük majd az együttállást.
Ugyanakkor a holdsarló felett nagyjából fél fokra az Elnath-ot is megpillanthatjuk majd. Ez az égitest a Szekeres csillagkép sarkában lévő, de hivatalosan a Bikához tartozó kékesfehér csillag.
Holdsarló-Jupiter együttállás szerdán 21 óra 30 perckor (Forrás: Stellarium-web.org)
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!