Ismételten szélsőjobboldali jelölt vitte a szavazatok relatív többségét a megismételt romániai elnökválasztáson. A szuverenista jelölt George Simion fényes győzelmet aratott az első fordulóban, 98 százalékos feldolgozottságnál vitte a szavazatok 40,9 százalékát a vasárnap tartott elnökválasztáson.

Az ismételt választásra az adta az okot, hogy az októberben tartott elnöki választások eredményeit a román alkotmánybíróság jogállami kockázatokra, és orosz befolyásra hivatkozva megsemmisítette, mivel a radikális nacionalista Georgescou nyerte mindkét fordulót.

A második forduló másik jelöltje a politikai elittel kritikus Nicusor Dan, jelenlegi bukaresti polgármester lett, aki 20 százalékkal és több rendszerkritikus centrista párt támogatásával méretteti meg magát Simion ellen. A Georgescou örökébe lépő jelölt teljes győzelme és pozícióba kerülése esetén Románia nemzetközi politikájának radikális, izolacionalista változása következne be, amely nagyban károsíthatná az ország európai integrációs és gazdasági eredményeit, írja a CNN.

Az alternatív, és elitellenes világnézetet való jelöltekkel szemben az eredmények alapján csúfos kudarcot szenvedett a kormánykoalíció, melyben az RMDSZ is részt vett. A Crin Antonescou mögé soroló pártok megközelítőleg húsz százalékos eredménnyel zárták az első fordulót. A vasárnapi választás a Transztelex szerint egyértelműen tükrözi a nyugati orientációs retorika sikertelenségét, és azt a globális trendet, mely szerint a választók tömegei a kormányzó, hagyományos politikát folytató pártok helyett radikális változást, és populista narratívát képviselő szervezetek felé fordulnak, egyben eredményezve a társadalmak szemléletének szélsőjobboldal felé tolódását.

Simion első fordulós győzelme jelentős mértékben épül az AUR előző, időközben eltiltott Georgescou sikereire, amely soha nem látott diaszpóra és vidéki szavazóbázist mozgósított. A szélsőjobboldali szemlélet miatt kérdésessé válhat az erdélyi magyar lakosság jogi és kulturális biztonsága is. Simion esetleges győzelmével, Románia is az antiglobalista tábor országaihoz sorolna, mivel a jelölt látszólag szoros kapcsolatot ápol a jobboldali populista tábor több vezetőjével is, köztük Orbánnal és Trumppal.

Az RMDSZ vezetője, Kelemen Hunor, a nyíltan magyarellenes Simion valószínűsíthető második fordukós győszelméről a következőket nyilatkozta:

„Ez nem lesz egyszerű mutatvány, de Simion győzelme a magyar közösség számára tragikus lenne, de az ország számára is óriási veszélyt jelent”, írja a Maszol.ro.  Megerősítve ezzel az erdélyi magyarok román radikalizmussal szembeni ellenérzéseit.

–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!