Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a magyarkanizsai Testvériség Kajak Klub az Európai Unió Erasmus+ programja keretében, többedmagával támogatást nyert a Green Kayak Clubs nevű projektötlet megvalósítására, amely során több projektelem is létrejött, az utolsó megvalósítására pedig nemrég került sor. Ennek kapcsán Vígi László projektmenedzsert kérdeztük.
A pályázat vezető partnere a macedón Mladiinfo volt, a kajakos partnerek a sztrugai Drim Kajak Klub, a Horvát Kajak Szövetség és a magyarkanizsai Testvériség Kajak Klub voltak, a környezetvédelmi-szakmai partner pedig a görög In Common Egyesület volt. Az említett projekt egyébként egyeneságú folytatása volt a Green Kayak projektnek, amelyről ugyancsak beszámoltunk.
Tavaly ismertetted a Green Kayak Clubs nevű projektötlet, amelynek megvalósításához az Európai Unió Erasmus+ program biztosított anyagi forrást. Akkor több, megvalósult elemről is beszélgettünk a projekt kapcsán, mi történt azóta?
Az elmúlt több mint fél évben sikerült az utolsó elemet is megvalósítani, ami egy kézikönyv megalkotása volt a görög és a fő partner részéről. Egy olyan kézikönyvé, amelybe hasznos tanácsokat gyűjtöttünk össze azon sportklubok számára, amelyek tevékenységének központjában a vízi sportok állnak. Zöldebb, egészségesebb, környezettudatosabb megoldásokat próbáltunk a számukra nyújtani, és igyekeztünk ösztönözni őket, hogy a közvetlen környezetükben tegyék meg az első lépéseket. Az angol nyelvű változat mellett, már a szerb nyelvű is megjelent és hamarosan a magyar nyelvű is elkészül.
Milyen konkrét tanácsokat tartalmaz ez a könyv?
Nagyon sok témát érint az anyag, ilyen például a takarékos energiafelhasználás, a vízzel való viszonyunk, a hulladékcsökkentés vagy a régi eszközök újrahasznosításának módja. Alapvetően ezek a praktikák a vízi sportokat űző kluboknak lehetnek hasznosak, de a legkülönbözőbb sportklubok is hasznát vehetik a benne leírtaknak a saját példájukra formálva. Ebből az okból kifolyólag, a kézikönyvet kiküldtük szakmai partnereinknek is: a kajakkluboknak, a Szerbiai Kajakszövetségnek és a más sportkluboknak is.
És nemrég be is mutattátok ezt a kézikönyvet, milyen volt a fogadtatása?
Így van, április 26-án, Magyarkanizsán a kézikönyv bemutatásához, két előadás is társult és egy környezetvédelmi akcióra is sor került, amely keretében szemétszedés valósult meg a Tisza-part környékén. Az előadások olyan témák köré épültek, amelyek középpontjában a környezetvédelem alapjai, a környezetvédelemmel kapcsolatos oktatás és annak hasznosítása állt, ezt főleg én érintettem. illetve Pajić László Iván beszélt még arról, hogy mennyire törékennyé vált a Tisza-mente és Járás élővilága. Sok-sok új dologra derült fény ezek során. Például, hogy büszkék lehetünk a még meglévő természeti értékeinkre, de az is szembeszökő, hogy már régen felborult az ember és a természet közötti egyensúly helyben is, mert egyre jobban szorítjuk ki a vizet és az állatok természetes élőhelyét a mezőgazdasági területek terjedésével és öntözési szokásainkkal. Tulajdonképpen ma már mindenkinek, egyéni szinten hozzá kellene valamivel járulnia ahhoz, hogy mindez visszabillenjen a helyére vagy csökkenjen a környezetre kifejtett emberi hatás. Ez persze nagyon nehéz, mert az emberek szeretik a saját életüket biztos keretek között irányítani, sőt egyre kevésbé hagyják, hogy az ember legyen az irányító, aminek rengeteg hátránya van, hiszen, minden mindennel összefügg. Pedig nekünk, embereknek nem szabadna beleszólnunk a természet rendjébe… De mivel az elmúlt évtizedekben vagy egy században, igen-igen rajta hagytuk a kezünk a nyomát, szinte nincs olyan terület, ahol ne lenne jele az emberi hatásnak, így ma egyre égetőbbé vált, egy új, természetbarát – ami egyben emberbarát is eleve – rendszer kiépítése annak érdekében, hogy a Föld partnerünkké váljon és együtt tudjunk élni. Nagyon fontos az információszerzés, informálódás, az új megoldások alkalmazása és talán a lemondás néhány alapértelmezett luxusról, ami a mindennapok részévé vált. Ez talán ennek a projektnek és a kézikönyvnek is a célja.
A kézikönyvet (angol, szerb, horvát és macedón nyelven) itt lehet letölteni.
________________________________________________________
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!