Szomorú aktualitás övezi Edward Berger Konklávé című 2024-es, több jelentős nemzetközi elismerésben részesült filmjét. Robert Harris Conclave című 2016-os regényét Peter Straughan írta filmre. A könyv magyarul Komló Zoltán fordításában, a Gabo Könyvkiadó gondozásában jelent meg 2024 folyamán, feltehetően nem függetlenül a film világhírnevétől.
Sem a regény, sem a film nem ad konkrét fogódzókat ahhoz, hogy a 20. vagy a 21. század melyik évtizedében járunk, melyik pápaválasztás történetét tematizálja, de az biztos, hogy a legújabb korban játszódik, s leginkább I. János Pál pápa 1978-as halálának körülményeire asszociálnak jelenetei.
A Vatikánban közzé teszik a pápa halálának hírét, amelynek nyomán rögvest elindul az új egyházfő megválasztásának folyamata: megalakul 
a pápaválasztó konklávé, élén Thomas Lawrence (a könyvben: Lomeli) bíboros-dékánnal. A külvilágtól elzárt Sixtus-kápolnában azonban csakhamar bűnügyi thrillerbe illő jelenetek játszódnak le, amelyeknek következtében egyre inkább fény derül az egyházon belüli viszonyok árnyékos oldalára, a széthúzás, az ellenségeskedés, a képmutatás, a hazugság formáira, köztük az őskonzervatív hataloméhségre, a rasszizmus változataira, a csalás és a korrupció jelenlétére.
A film nyilvánvalóan nem nyeri el a konzervatív, a prűd és a genderellenes szemléletek képviselőinek tetszését. Miközben Lawrence bíborosnak is ezekkel a kérdésekkel kell szembenéznie: jobb lenne-e egy, a haladás útjában álló vagy a mások szabadságát rasszista nézeteivel megkérdőjelező egyházi vezető, mint a hermafrodita? Miközben az előbbi magatartások választás eredményei, utóbbi pedig születési rendellenesség – úgy is értelmezhetjük: Isten akarata rejlik benne.
A könyv – természeténél és lehetőségeinél fogva – sokkal részletezőbb, például abban, ahogy a főszereplő (Lomeli) lelki világába nyújt nagyobb betekintést. Asszociációk, utalások helyett Lomeli sokat beszélhet a múltjáról és a betegségéről, amelyről a filmben nem is esik szó – mert nem ebben az irányban halad a jelentésadás. Többször tér ki rá és beszél a vágyak legyőzéséről, illetve ennek az esetenkénti lehetetlenségéről, ami a filmben inkább a háttérmozzatakból és -epizódokból bontakozik ki. Amit a film csak megmutat vagy felvillant, a könyv sok oldalon keresztül részletez, például a Vatikán épületeit és termeinek belső tereit ábrázolja ilyen módon. A bíborosok karaktereinek felépítésére és a háttérinformációk kibontására is nagyobb ívű elbeszélésfolyamok állnak az író rendelkezésére annál, mint amit a filmnyelv lehetővé tesz. De ami a könyvben érzékletes leírás lehet csupán, a filmben hatásos látvány. És a rendező, Edward Berger – mint előző filmjében, a Nyugaton a helyzet változatlanban sem – nem fukarkodik a hatalmas és hatásos látványképek létrehozásában, amelyek jól érzékeltetik a világba vetett ember kicsinységét, legyen hivatása szerint akár pápa, akár bíboros.
Mindeközben a világ várja, hogy fehér füst szálljon fel a kápolna kéményéből.
Most is, miközben e sorok kerülnek papírra.
BENCE Erika – ZÁMBÓ Illés
A Sixtus-kápolna készen várja a bíborosokat (Fotó: Vatican Media via AP)
