Tonino Picula, az Európai Unió szerbiai jelentéstevője szerdán kijelentette, hogy az, aki az EU-tagságra törekszik, nem engedheti meg magának azt, hogy részt vegyen Putyin parádéján a moszkvai Vörös téren.

Hozzátette, Aleksandar Vučić államfő azon döntése, hogy részt vesz azon, szűkíti azt a politikai mozgásteret, amelyben Szerbia semlegesnek tekinthető.

Picula hangsúlyozta, hogy az EU szem előtt tartja Szerbia törekvését, hogy az Európai Unió tagjává váljon, de ahhoz, hogy ez bekövetkezzék, elengedhetetlen, hogy a szerb hatalom minden feltételnek eleget tegyen.

„Ehelyett kétértelmű üzeneteket látunk és egy sor ellentmondást, különösen a külpolitika tekintetében. Mint tudják, Aleksandar Vučić ma Moszkvába ment, hogy részt vegyen a Vlagyimir Putyin által szervezett parádén, mi pedig úgy véljük, hogy az, aki az EU-ba igyekszik, nem engedheti meg magának, hogy részt vesz Putyin parádéján a moszkvai Vörös téren” – tette hozzá Picula.

Tonino Picula (N1)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!