„Tavasz van, tavasz van, kiki vigalomba!
Zöldülve bólingat az eperfa lombja,”
(Arany János után szabadon)
Emlékeznek még az eperfákra? Egyre kevesebb van belőlük, pedig a múlt században sok utcát öveztek szűkebb pátriánkban. A faeper – úgy a fehér, mint a járdát piszkító fekete – a bolti édességeket nélkülöző gyerkőcök kedvence volt. De pálinka és gyümölcsbor is készült belőle, sőt, lekvárnak is kifőzték. A levele pedig a hatvanas években jól jövedelmező, házilag tenyésztett selyemhernyókat táplálta. Nem véletlenül örökítette meg a nagy költő a falusi idill legelején.
Na jó, nem így kezdődik a minden írástudó magyar által (remélhetőleg) jól ismert Családi kör című 1851-beli vers, de újra zöldül a tavasz – és mi vigalomra csalogatjuk az olvasót. Mert manapság ritkán fordul elő, hogy egy szabad magyar újság megszépül, színesedik, gazdagodik – még ha ritkábban is jelenik majd meg. Márpedig a Családi Kör ehhez invitálja az olvasót. A címlapunkat díszítő színes eperfa ezt hivatott ünnepelni, az eredeti Családi Kör minden oldalán 27 évig megjelenő szimbolikus eperfasziluettre emlékezve.
Merész húzás a lapmentés, hiszen lassacskán mindenki csak a mobilján vet néhány pillantást a hírekre, mielőtt tovább fáradozna saját és családja boldogulásán. A papírra nyomtatott betű kora lejárni látszik, pár másodpercnél több időnk nincs is a világ dolgairól szóló címekre, s így minél harsányabbak, annál hatásosabbak – és annál csalárdabbak. Mert éppen az oda nem figyelés teszi lehetővé a hatalomra szomjazó politikusoknak, hogy az emberi boldogulás helyett saját magukat gazdagítsák.
Tanulságos, ahogy a „legnagyobb magyar” válaszolt – halála előtt – a Bach-korszak névadójának névtelen „művére”, miután az osztrák császári rendőrminiszter azzal büszkélkedett, hogy a szabadságharc bukását követő drasztikus elnyomás minő boldoggá tette a magyarokat:
„…Az emberi nem, a legkevésbbé sem gyülöli az önkényt, magában véve: nagyon könnyen képes azzal megbarátkozni, sőt meg is szeretheti azt: és valóban az emberiség kifejlesztésére és felvilágositására alig van czélszerübb és előnyösebb eszköz egy ‘genialis, minden viszonyokba mélyen beható absolut kormányzatnál: s ha az emberek, részint ösztönből; részint észszerü okoknál fogva az absolut kormány formát kárhoztatják, ez legtávolabbról sem ellenszenvből történik, hanem azon természetes okból, mivel az önkény, mint a tapasztalás bizonyitja, rendesen karöltve jár az ostobasággal….” (Széchenyi István: Ein Blick, 1859, London; fordította K. Papp Miklós, 1870, Kolozsvár)
A Családi Kör éppen egy ránk zúduló önkény korában indult 1990 karácsonyán, miután Slobodan Milošević sztálinista diktatúrája bekebelezte az 1974-es jugoszláv szövetségi alkotmány hatására magához térő Vajdaságot, és a helyi kiskirályok megszüntették lapunk elődjét, a szakszervezeti Dolgozókat. Harminc magyar újságíró maradt akkor munka nélkül, és a magyarság vezetésére a szerb Vozsd szárnyai alatt bejelentkező kollaboránsoknak eszük ágában sem volt segíteni rajtu(n)k.
Segített azonban az élni és hatni akarás, sőt a Forum kiadóház vezetésére vakon kiszemelt – kevesek által ismert, de sokak által elutasított – Bozóki Antal megjelenése, aki – éppen nem a véletlen folytán – megakadályozta, hogy a Magyar Szó napilap élére egy Milošević-csatlós magyar zsurnalisztát ültessenek, majd lehetővé tette, hogy a mi szerkesztőségünk új lapot indítson. A Családi Kör volt az első magánosított újság Vajdaságban.
De más újításokban is élen jártunk. Annak, persze, hogy a Családi Kör minden egyes példányában (márpedig heti 25 ezer eladottról beszélünk!) kisebb-nagyobb ajándékot (kártyanaptárt, harisnyát, hanglemezt – sőt egyszer női alsóneműt…) talált az olvasó, annak az volt a célja, hogy felcsigázza az érdeklődést az új magazin iránt. Mi pedig a hétköznapok emberére irányítottuk a riporterek figyelmét. Fazekas András kollégámmal együtt Vajdaság minden községét bejártuk, hogy az ajándékokat szétfuvarozzuk – postaköltségre nem futotta. (Egyik munkatársunk aláírásával majdnem csődbe is jutottunk az ajándékcunami fölösleges kifizetése miatt – merthogy barterben oldottuk meg, reklámhelyet adtunk érte.)
Sokkal fontosabbnak tartottuk azt, hogy az emberek mindennapi életével, életminőségének javításával törődjünk. A terv egyszerre volt vakmerő, nagy tévedés, de talán bölcs előrelátás is. Azt gondoltuk, hogy az embereknek – az autonómiaellenes, nacionalista hergelés miatt – elegük volt a politikából, inkább saját életükkel kívánnak foglalkozni. Hétről hétre huszonötezer olvasó szavazott erre a pénzével. Csakhogy indulásunk után fél éven belül eldördültek a fegyverek, kitört a délszláv testvérháború. A politika győzött az élet fölött – és ez mindmáig tart, de lapunk is kitartott!
Azóta olyan szinten foglyul ejtette a közéletet a „bot csinálta” (sic!) politika, hogy az öncenzúrázott „közszolgálati média” meg sem pisszen a pártvezérek elvárásaival szemben. Ezért kell még mindig független sajtó, ezért kell még jobb, még szebb, még gazdagabb Családi Kör – hogy ne az oligarchák és komisszárok uralják az írott szót.
Arany János a haynaui megtorlások alatt falusi idillbe csomagolta a Családi kör mondanivalóját, a valóság meséjét. Fáradhatatlan falujáró riporterünk, Kántor Oszkár ötlete volt, hogy a versről nevezzük el az új lapot. Most is ezen a címen folytatjuk majd – őszinte, szabad szóval ellensúlyozva a hazugságokat és még színesebb „eperfalevélbe” csomagolva az élet és vajdasági magyar nagycsaládunk ünneplését. Ameddig vagyunk – leszünk!
A Családi Kör első munkatársi gárdájának egy része a lap indulását ünnepli 1990 karácsonyán (balról jobbra): Fazekas András, Habram Mária, Faragó Jolán (lektor), Kántor Oszkár (a lap névadója), Somogyi Márta (ügyintéző), Szombathy Bálint (grafikai szerkesztő), Bugarčić Katalin (szerkesztőségi titkár), Bozóki Antal (a Forum kiadóház vezérigazgatója), Purger Tibor (főszerkesztő), Fehér Mária és Garai László (Fotó: magánarchívum)
Május 15-től már kapható a megújult Családi Kör a trafikokban és a boltokban. Vegye meg ön, és járuljon hozzá a demokrácia építéséhez!
____________________________________________________
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!
