A Büntetőjogi Szankciók Végrehajtásának Igazgatósága közleményt adott ki a letartóztatásban lévő tanárnő és aktivista, Marija Vasić egészségi állapotáról, aki múlt hét óta éhség- és szomjúsági sztrájkot folytat. Mint közölték, Vasić infúzióra van kötve, írja a Nova.
„A médiában megjelent több pontatlan állításra reagálva, a Büntetőjogi Szankciók Végrehajtásának Igazgatósága közli, hogy M.V.-t a letartóztatása után azonnal Belgrádba, a Speciális Egészségügyi Büntetés-végrehajtási Kórházba szállították, és erről csütörtök délután tájékoztattuk is a nyilvánosságot – többek között azokat a médiumokat is, amelyek arról írtak, hogy nincsenek hivatalos információk az egészségi állapotáról. Ugyanebben a közleményben megemlítettük, hogy a letartóztatott M.V., aki az újvidéki körzeti börtönben éhség- és szomjúsági sztrájkot folytatott, jól érzi magát, és a kórházban infúziót kap, amely folyadékpótlást, elektrolitokat és vitaminokat biztosít számára – amit korábban visszautasított a körzeti börtönben Újvidéken.”
A közlemény így folytatódik:
„Az Igazgatóság időben tájékoztatta a médiát M.V. áthelyezéséről és egészségi állapotáról, kiemelve, hogy az újvidéki börtön egészségügyi szolgálata folyamatosan figyelemmel kísérte létfontosságú paramétereit, és az egészségéről való gondoskodás folytatódott a belgrádi Speciális Büntetés-végrehajtási Kórházban is. Igyekeztünk minden információt a nyilvánosság rendelkezésére bocsátani, anélkül hogy megsértenénk a személyes adatok védelméről szóló törvényt, valamint a betegek jogait és az egészségügyi adatok bizalmasságát szabályozó törvényeket. Az információkat valamennyi érdeklődő médiumhoz eljuttattuk sajtószolgálatunk ismert csatornáin keresztül, de ezek valamilyen okból mégsem jelentek meg a tudósításokban.”
A közleményben továbbá azt is kifogásolják, hogy „egyes médiumok célzottan félrevezették a nyilvánosságot, megkérdőjelezve az őrizetes kezelését és gyógyítását, ami humánus és etikai, valamint a közérdekű tájékoztatásról és médiáról szóló törvény szempontjából is elfogadhatatlan. A törvény kötelez mindenkit arra, hogy hiteles és hivatalos információkat közöljön, különösen, ha azok az egészségi állapotra, gyógykezelésre és – legfőképp – az emberi életre vonatkoznak.”
Több mint 60 napja előzetes letartóztatásban
Emlékeztetőül: Marija Vasić, a Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium szociológia tanára, egyike azoknak a PSG és STAV aktivistáknak, akiket több mint 60 napja tartanak előzetes letartóztatásban, és jelenleg is a kliszai börtönben vannak Újvidéken. Az aktivisták letartóztatását meghosszabbították, annak ellenére, hogy nincs ellenük bizonyíték.
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!