Szerdán 11 órától folytatódik az újvidéki bíróság blokádja, jelentették be az egyetemi hallgatók.

Kiemelték, hogy nagy és jelentős győzelmet értek el azzal, hogy Marija Vasić, Lado Jovović és Lazar Dinić két hónapnyi fogvatartás után házi őrizetbe kerültek.

„Ezzel a cselekedettel, közös nyomásgyakorlással és szolidaritással sikerült kiszabadítanunk bajtársainkat az embertelen fogvatartási körülmények közül, és megállítanunk a további zaklatásukat. Most már lehetőségük van regenerálódni, szeretteikkel lenni és levegőt venni abból a szabadságból, amit igazságtalanul megvontak tőlük” – közölték a blokádot tartó diákok.

Hangsúlyozták, hogy ez a győzelem az összetartás, az ellenállás és a kitartás eredménye.

Ugyanakkor hozzátették, hogy a győzelem nem teljes.

„A fellebbviteli bíróság szelektíven és jogszerűtlenül úgy döntött, hogy Mladen Cvijetić, Srđan Đurić és Davor Stefanović esetében visszautalja az ügyet az elsőfokú bíróságnak újratárgyalásra. Őket továbbra is fogva tartják, arra hivatkozva, hogy állítólag ‘nem adtak elég világos, konkrét és teljes indoklást az enyhébb intézkedés feltételeinek meglétére vonatkozóan’. Ez a döntés nemcsak csalódást keltő, hanem mélységesen igazságtalan” – értékelték a diákok.

Kiemelték, hogy semmi megalapozott indok nincs arra, hogy Mladen, Srđan és Davor esetében másként járjanak el.

„Mindannyian ugyanahhoz az ügyhöz tartoznak, ugyanazokkal a bizonyítékokkal. Ráadásul Davor Stefanović még csak jelen sem volt a megbeszélésen – abban a pillanatban egy szomszédos helyiségben tartózkodott, és egy szót sem szólt. Mégis továbbra is fogdában van. Ez jogilag és erkölcsileg elfogadhatatlan. Ez nem igazságszolgáltatás – ez szelektív igazságszolgáltatás, és mi ezt nem fogadjuk el.”

Hozzátették, hogy az ilyen döntés nem véletlen.

„Nyilvánvaló, hogy megpróbálják megbontani az egységünket, szétválasztani bennünket, és megtörni a közös ellenállást. De felesleges az erőfeszítés – senkit nem hagyunk hátra. Ha meg tudtuk vívni az igazságért folytatott harcot három emberért, küzdeni fogunk, amíg mindenki szabad nem lesz” – jelentették ki.

Ezért, mint mondták, a bíróság blokádja folytatódik.

„Világossá szeretnénk tenni: garantáljuk a biztonságos és zavartalan bejutást a bíróság épületébe 11 óráig. Ez újabb jele a jóindulatunknak és felelősségvállalásunknak” – zárták nyilatkozatukat.

Az Újvidéki Fellebbviteli Bíróság döntése értelmében Marija Vasić, Lazar Dinić és Lado Jovović házi őrizetbe kerültek. Őket az alkotmányos rend megdöntésének előkészítésével gyanúsítják.

A három gyanúsított elektronikus megfigyeléssel kísért lakáselhagyási tilalmat kapott, tilos számukra az internet és a telefon használata, valamint nem fogadhatnak vendégeket. Ezek az intézkedések legfeljebb augusztus 20-ig lesznek érvényben.

A fellebbviteli bíróság Cvijetić Mladen, Đurić Srđan és Stefanović Davor esetében hatályon kívül helyezte az Újvidéki Felsőbíróság döntését, és visszaküldte az ügyet újratárgyalásra, mivel nem adtak elég világos, konkrét és teljes indoklást enyhébb intézkedések alkalmazhatóságára.

Időközben az SNS elnöke, Miloš Vučević, felháborodva a bíróság döntésén, bejelentette, hogy a Szerb Haladó Párt a következő hétfőtől blokád alá vonja az újvidéki bíróságot. Mint mondta, az mindaddig blokád alatt lesz, amíg négy pártaktivistájukat, akik négy hónapja előzetes letartóztatásban vannak, szabadon nem engedik.

Az SNS aktivistáit azért tartják fogva, mert két diákot megvertek, az egyik diáklánynak pedig eltörték az állkapcsát.

__________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!